A népesség növekedése vagy az öregedés mind olyan folyamatok, amelyek a jövő nagy kihívásait jelentik és amikkel a társadalomnak szembe kell néznie ahhoz. Ezt az álláspontot képviseli Satoru Hayashi, a Fujitsu Technology Solutions alelnöke.

2030-ban 8,3 milliárd ember élhet majd a Földön, a 60 százalékuk városokban vagy azok közvetlen környezetében fog lakni. A lakosság 37 százaléka lesz 60 évesnél idősebb. A népesség növekedése és egyúttal öregedése olyan folyamatok, amelyek alapvetően változtatják majd meg az életünket. Az élelmiszerek, a víz és az energia iránti kereslet akár 50 százalékkal is növekedhet. Saturo Hayashi úgy vélte, hogy mindez nem csak a társadalmat, hanem az IT világát is teljesen új kihívások elé fogja állítani, de az információs és kommunikációs technológiák segítenek majd a problémák megoldásában. A sikerhez ugyanakkor szükség lesz arra is, hogy a társadalom megváltozzon, új dolgok iránt érdeklődjön.

Az az általános vélemény, hogy már az információs társadalomban élünk, de a japán szakember szerint még csupán a korszak elején tartunk. Ugyan - statisztikailag - minden embernek van már legalább egy mobiltelefonja, de igazán izgalmas majd csak akkor lesz az élet, ha minden termék, állat és ember össze lesz kötve egymással. A Fujitsu tokiói laboratóriumában éppen ezért a legkülönbözőbb megoldásokat fejlesztik ki. A konszern az éves nyereségének az 5,3 százalékát fordítja kutatási célokra. Japánban a társadalom elöregedése különösen komoly probléma, így érthetően ez is a kutatási területek egyike, s olyan rendszereket készítenek, amelyek megkönnyíthetik az idősek ápolását és mindennapi életét. E megoldások között vannak kommunikációs hálózatok, amelyek lehetővé teszik az orvosokkal és a kórházakkal való kapcsolattartást, továbbá különböző feladatokra (gondozás, beteghordás stb.) alkalmas robotok.

A nagyobb népesség miatt csak idő kérdése, hogy mikor jelennek meg a mezőgazdaságban is az IT-rendszerek. Ezek használata teljesen mindennapossá fog válni. Elterjedhetnek a szántókat és az állatokat felügyelő hálózatok, s minden területen megjelenhetnek a Cloud-szolgáltatások, valamint a szuperszámítógépek. "Minél több adatot tudunk elemezni, annál több tudásra tehetünk szert. A jövő izgalmas lesz, mert még könnyebb lesz az információkból tudást kinyerni és végül bölcsességet generálni" - fejtette ki ezzel kapcsolatban Saturo Hayashi.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 147 158 megtekintés

Videó: 52 662 622 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535580

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh