Mottó: "...kutatásaim rávilágítottak arra a már többé nem tagadható igazságra, hogy a Kárpátokon belül, 400-1300 méter tengerszint feletti magasságon, a természetes tájat ősidők óta behálózza az ember által alkotott épített táj, a pallagkultúra."

Már gyermekkorom óta figyelem szülővárosom, Gyergyószentmiklós felett a csodálatosan kialakított képződményeket. Magyarországon agroteraszoknak nevezi az a néhány szakember, akik ezen csodálatos képződményeket kutatja. A román történészek természetesen "dák" agroteraszokról beszélnek, miért is ne, megtehetik a többi hasonló súlyú és komolyságú kijelentéseik után. Itthon Székelyföldön, pallagnak nevezi a gyergyószéki székely már ősidők óta.

Hosszas tanulmányozás és kutatás után rá kellett jönnöm, hogy egy csodálatosan kialakított, épített tájról van szó. Erről beszél a néphagyomány és erről beszélnek a pallagok. Kutatásaim során kiderült, hogy nemcsak Gyergyót övezik pallagok. Megtaláljuk ezen a képződményeket Csíkban, Udvarhelyen, a Királyföldön, Kalotaszegen, az Aranyos mentén, Torda vidékén, a Mezőség bizonyos részein, a meleg Szamos felső folyásán, az Iza völgyében. A Keleti- és Nyugati Kárpátok között, közel 250 település körül találtam szakrális pallagokat. Igen, szakrális!

Méréseim igazolták, hogy olyan, aktív energiákat kibocsájtó pallagokról beszélünk Erdély szerte, amelyek "élnek" és pozitiv energiákat árasztanak. Környezetükben jó érzés tartózkodni. Állatok, növények és emberek a szokványostól eltérően, békésen viselkednek a pallagok közelében. Talán ezen jótékony hatásoknak (is) köszönhetjük, hogy fennmaradtunk a történelem évezredes viharai között is, mind a mai napig. Megfigyeltem, hogy forma/rendeltetés szerint háromféle pallag létezik:

Gazdálkodás céljára kialakított pallag,

Ipar és közlekedés céljára kialakított pallag,

Szakrális célt szolgáló pallagok.

Felméréseim eredményeként megállapítottam, hogy Erdély szerte, azon települések körül, ahol pallagokat találunk, a táj jelentős része mesterségesen épített. Egy jól átgondolt, kristálytiszta terv szerint alakították, formálták azt őseink, igényeik szerint. Nem tettek mást az idők folyamán, csak leköltöztek azokba völgyekbe, ahol ma is élünk. Nyilván felmerül a kérdés, hogy menyi idős lehet a pallagkultúra? A válasz részben az 1330 méter magas Tászok tető rovott megalitjainak tanulmányozásából, részben a Tászok tetőn is fellelhető pallagokból kell kiolvasni. Az kétségtelen tény, hogy a Tatárlakán talált 7500 éves rovott amulett előtt már állt a pallagkultúra. A sors külön ajándéka, hogy Tatárlaka körül is találtam szakrális, sugárzó pallagokat. A történelem folyamán magyar népünktől mindig azt követelték, ha ősiségről volt szó, hogy bizonyítson. Ellenségeink természetesen hitték, hogy olyan tökéletesen dolgoztak a múltban, hogy minden, ősiségünkkel kapcsolatos nyomot sikerült eltüntetniük...

A Czimbalmos Tivadar - Az őshaza - A pallagkultúra című film itt tekinthető meg (6 részben): Kattintson ide...

"Üzenem minden jóhiszemű magyar embernek, akiben még van hit és igény a megújulásra, jöjjenek el az őshazába, hogy saját szemükkel gyöződjenek meg arról a történelmi igazságról amit már elrejteni nem lehet. Isten erőt, szemet adott, hogy feltárhassam az emberiség legnagyobb titkát.

Ennek a csodálatos titoknak mi vagyunk az örökösei és birtokosai. Merjünk hát újra nagyok lenni! Higgyük el, hogy Isten népe vagyunk és Istennek szándékai vannak velünk, másképp nem őrzött volna meg az évezredek küzdelmei során! Azt sulykolták belénk az utolsó egyezer esztendőben, hogy mi is vagyunk valakik a népek tengerében!"

"El kell keserítenem minden, a finnugorizmust hirdető és egyéb ármánykodó ellenségünket határokon innen és túl, hogy bizony eljött a bizonyítás ideje! Szakrális pallagjainkat nem lehet eldugni múzeumok porosodó raktáraiban, nem lehet írva meghamisítani. Ott állnak ma is, teljes épségükben, mutatva a jövőt, a kivezető utat, napjaink összekuszált, álságos és hazug világából!"

"Tudom, hogy e sorok riadalmat fognak kelteni jelenkorunk "szakértői" körében, hisz ha állnak a pallagok és mögöttük a Székelység, mint a világ legöregebb élő nemzete, hát fogcsikorgatva is, de újra kell írni a történelmet, be kell ismerni, hogy a vaskos hazudozások, a népbutítás ideje bizony lejárt."

Forrás: pallagkultura.eu

A boszniai piramisokban (Nap piramis ~35 ezer éves, Hold piramis ~10 ezer éves) talált rovásírásról ebben a hírben talál információkat: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 143 443 megtekintés

Videó: 52 658 846 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535398

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh