http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/3914-a-gmo-lazac-hamarosan-kaphato-lesz-az-egyesult-allamokban#sigProId96f14c596a
A génmódosított lazac az első olyan GMO állat, amit hamarosan emberi fogyasztásra is jóváhagyhatnak.
A szuper-lazac névre keresztelt halat 18 éve „fejlesztik” Massachusetts-ben. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-felügyeleti Hatóság, az FDA engedélye bármikor megérkezhet a termék forgalmazására.
Az AquAdvantage lazac, ami egy angolnaszerű hal és egy másik lazacfaj génjeit tartalmazza, kétszer gyorsabban nő természetes társainál, erőteljesebb húshozamot biztosítva a tenyésztőknek.
A brit cégek szoros figyelemmel kísérik a folyamatot, kíváncsian várva, hogy a GMO hús végül valóban a polcokra kerül-e, valamint, hogy a fogyasztók hajlandóak lesznek-e megenni.
Az FDA már tavaly kijelentette, hogy az ellenzők által „Frankenfish”-nek (Frankenstein halnak) keresztelt lazac „fogyasztása éppen annyira biztonságos, mint a közönséges lazacé (Salmo salar)” és nem jelent veszélyt a környezetre nézve, mivel a GM egyedek sterilek.
Egy új kanadai kutatás azonban megdönteni látszik ezt az állítást, mivel eredményei szerint a GM lazac nemcsak a természetes lazacokkal, de más halfajokkal, például a pisztránggal is képes szaporodni. A tanulmány azt is megállapította, hogy az ilyen párosodásból születő hibrid egyedek a természetben is életképesek, így visszafordíthatatlan károkat okozhatnak az ökoszisztémában.
„A génmódosított lazac forgalmazásának jóváhagyása precedenst állítana, és megnyitná az utat más GM állatok, tehenek, csirkék vagy sertések előtt, és azok is bekerülnének az élelmiszerláncba,” nyilatkozta a Föld Barátai kampányszervezet egyik képviselője.
A GM termékek ellenzői szerint az új lazac rákkeltő is lehet és veszélybe sodorhat más, természetes fajokat.
A kanadai tanulmány például rámutatott, hogy a természetes és GM lazacok párosodásából született hibrid lazac 82 százalékkal csökkentette a GM lazac és 54 százalékkal a nem GMO lazac egyedek súlyát, tehát tulajdonképpen visszafordította a génmódosítás állítólagos előnyét.
Egyelőre körülbelül egy tucat bolthálózat jelentette be, hogy bojkottálni fogja a kanadai AquaBounty GM cég által tenyésztett GM lazacok forgalmazását.
A GM lazac forgalmazásának jóváhagyása a brit cégeket is arra ösztönözné, hogy lobbizzanak saját „fejlesztésű” GM állatok engedélyezéséért a nagyobb húshozam reményében.
A brit kormány több tudományos tanácsadója is jelezte, hogy elvben támogatja a GM technológia alkalmazását az élelmiszer-termelés növelése érdekében, a jósolt élelmiszerhiánnyal indokolva álláspontjukat.
A tömegtermelés azonban egyelőre nem válhat valóra, mert az EU szabályozói nem engedélyezték a GM élelmiszerek előállítását.
Owen Peterson, brit környezetvédelmi miniszter az év elején már szorgalmazta a szabályok lazítását, amit David Cameron is támogatott, bár egyelőre igen óvatosan, kijelentve, hogy „ideje felülvizsgálni a GM élelmiszerek kérdését. Nyitottnak kell lennünk a tudomány érvei előtt,” mondta.
Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a saját gyerekeinek megengedné-e, hogy fogyasszanak génmódosított élelmiszert.
Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...