A piac több szereplője "vaddisznóként" fordult a Federal Reserve ellen, megpróbálva kikényszeríteni a mennyiségi enyhítési ciklus fokozatos leépítésére bejelentett tervek visszavonását - mondta az amerikai jegybank szerepét betöltő pénzintézet egyik vezető tisztviselője a Financial Timesnak.

Ben Bernanke, a Federal Reserve elnöke a minap egyenes utalást tett arra, hogy a Fed még az idén hozzákezdhet a gazdaságélénkítő likviditáspótlásra fordított - jelenleg havi 85 milliárd dolláros - összeg csökkentéséhez, 2014 közepére pedig le is állíthatja a mennyiségi enyhítési ciklust.

A globális piaci reakció egyik elsődleges kísérőjelenségeként 2011 augusztusa óta nem látott magasságba emelkedtek az amerikai kincstárjegyhozamok, ennek járulékos következményeként pedig a felzárkózó piaci befektetési eszközök is markánsan gyengültek az elmúlt időszakban, a folyamat ugyanis szűkíti a felzárkózó térségi befektetések kínálta hozamelőnyt.

Richard Fisher, a Fed dallasi körzeti részlegének elnöke a londoni gazdasági napilapnak nyilatkozva azonban figyelmeztette a piaci szereplőket: ne gondolják, hogy a Federal Reserve "a végtelenségig" folytatja a gazdaságélénkítést, sem azt, hogy a Fed rákényszeríthető a változatlan ütemű kötvényvásárlások folytatására, hozzájárulva árfolyambuborékok kialakulásához.

Fisher a jelenlegi piaci reakciót ahhoz a támadáshoz hasonlította, amely 1992-ben indult Soros György magyar-amerikai nagybefektető részvételével a Bank of England - a brit jegybank - ellen.

A Fed-tisztviselő az 1992-es "fekete szerdára" utalt, amikor masszív spekulációval kiütötték a fontot az akkori európai átváltási mechanizmusból.

Ez utóbbi támadás fő felelősének sokan azóta is Soros Györgyöt tartják; a nagybefektetőt Londonban ma is csak úgy emlegetik, mint azt az embert, "aki térdre kényszerítette a bankot", vagyis a Bank of Englandet.

Fisher azonban a Financial Timesnak kijelentette: "nem felejtettük el, hogy mi történt a Bank of Englanddel (...), és nem hiszem, hogy bárki térdre tudná kényszeríteni a Fedet".

Hozzátette: véleménye szerint "a nagy pénzek" mozgatói "vaddisznókként" szerveződnek össze, és ha valahol gyengeséget vagy "rossz szagot" érzékelnek, arra rászabadulnak.

Fisher szerint a mennyiségi enyhítési ciklusból eredő likviditás máris árfolyambuborékokat fújt számos piaci szegmensben, köztük a felzárkózó piacokon. Hangsúlyozta, ennek velejárójaként még "CCC" - vagyis mélyen spekulatív - besorolású vállalati adósok is 7 százalék alatti kamatokkal tudnak hitelhez jutni a piacról.

Ugyanerre hívták fel a figyelmet legutóbbi értékeléseikben londoni szakelemzők is.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza az elmúlt időszak eladási hullámáról befektetők számára összeállított átfogó helyzetértékelésében kifejtette azt a véleményét, hogy a fejlett piacok jegybankjai által kezdett mennyiségi enyhítési ciklus a reálgazdasági alapmutatókat már nem tükröző szintekre hajtotta a felzárkózó piaci befektetési eszközök árfolyamát.

Ash ennek illusztrálására kiemelte, hogy néhány afrikai szuverén adós az egy-számjegyű hozamsáv középtájékán tudott eurókötvényeket kibocsátani az utóbbi időben, jóllehet "csak a nagyon rövidlátók" nem vették észre, hogy az adott országok gazdasági alapmutatóit tekintve ezek nem megfelelő hozamszintek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 146 682 megtekintés

Videó: 52 662 176 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535555

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh