Olyan napenergiával működtetett, levél alakú építményt szeretnének a Szahara sivatagában létrehozni, amely a kondenzációs elvek felhasználásával jeget tud létrehozni.

Jég és víz a sivatagban napenergiával? Túl szép, hogy igaz legyen, gondolhatnánk elsőre, mégis konténerben szimulált sivatagi körülmények között már meg is mutatkoztak az első eredmények, eddig 10 cm-es jeget tudtak előállítani az elmélet tesztelése során.

A 200 m2-es szilfa levél alakú szerkezet célja, hogy a sivatagi levegőben található páratartalmat egy kondenzátor segítségével jéggé alakítsa át. Bár elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a Szaharában elegendő nedvesség lenne a jégkészítés optimális körülményeihez, a vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a helyi páratartalom közel azonos a hollandéval.

Mielőtt gyakorlatban is kipróbálnák a tervezők a találmányukat, jelenleg szimulált környezetben dolgoznak egy olyan konténer segítségével, melyet felmelegítve a sivatag egyedülálló éghajlati viszonyait tudják reprodukálni.

Tekintettel arra, hogy a térségnek folyamatos krónikus vízhiánnyal kell szembenéznie, minden bizonnyal ez az egyik legjelentősebb projekt, melyet az utóbbi időben folytatnak, ha pedig sikerrel járnak, az nagy előrelépést jelentene a száraz ország lakosainak.

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 586 megtekintés

Videó: 52 649 983 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534521

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh