http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/2196-mindenhol-elerheto-lesz-az-erintesmentes-fizetes#sigProIdc540c3ffe1
2013-tól kizárólag érintés nélküli fizetésre képes terminálokat helyez ki az OTP és az ügyfelek által lecserélt régi bankkártyák helyett is ilyet adnak. A technológia a fesztiválokon már bizonyított.
Az érintés nélküli fizetés jövőjéről tartott közös sajtótájékoztatót az OTP Bank és az ACE Telekom internetszolgáltató - utóbbi biztosította négy nagy nyári fesztivál ehhez kapcsolódó műszaki hátterét. Benyó Péter, az OTP Bank termékfejlesztési vezetője elmondta, hogy 2009-ben kezdték meg az érintés nélküli fizetés bevezetését, akkor a hazai piacon elsőként jelentkeztek ilyen kártyával. Ennek oka az volt, hogy a hagyományos termékek terén - mint a hitel- és a debitkártyák - majdnem teljes telítettséget ért már el a magyar piac, ezért új utakat voltak kénytelenek keresni. A hagyományos plasztikokból már 9 milió van a magyar piacon, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenkinek van egy folyószámlához kapcsolódó kártyája.
A további bővülés érdekében újabb felhasználási lehetőséget kerestek a kártyák számára, amire az impulzusszerű vásárlások bevonása jó lehetőséget jelentett. Olyan helyeken is megjelenhettek így a kártyák - például az újságárusító trafikokban vagy a fesztiválokon - ahol egyébként korábban elvétve lehetett leolvasóval találkozni. A technológia ugyan teljesen új, de üzletileg nincs változás, csupán a fizetés nagyfokú gyorsítását jelenti a kártyalehúzás és a PIN kód megadásának kihagyása.
A cégnek az MNB jelentése szerint közel 60%-os részesedése van az érintés nélküli piacon, és közlésük szerint kb. negyedmillió ember birtokol általuk kiadott érintés nélküli fizetésre képes kártyát. Azonban mivel az újonnan kibocsátott kártyáik közül mind ilyen, ezért jól tervezhető a növekedés, várakozásaik szerint jövő évre elérik az egymilliós darabszámot. Ezzel egy nagyon szűk elit európai klub részese lehet Magyarország, hiszen nálunk jóval népesebb nyugati országokban sincs ennyi, a régióban pedig kiemelkedőnek számítunk.
Azonban ebből az is következik, hogy mivel nem új ügyfeleket vonzanak be, hanem a meglévők kapnak ilyen kártyát ezért ők sokszor nem is tudnak róla, hogy erre is jó az új kártyájuk. Ennek tudatosítására folyamatos kampányokkal és promóciókkal próbálják majd a technológiát megismertetni.
A másik oldala már nem ennyire fényes a történetnek, hiszen a 6000 POS terminál finoman szólva sem büszkélkedésre okot adó mennyiség, de azért itt is váltás lesz, 2013-tól kizárólag ilyen fizetésre képes terminálokat helyez ki az OTP. A kártyák cseréje és az elfogadóhelyek szaporodása mellett a harmadik fontos tényező az emberek megtanítása ennek használatára, ami mind a kereskedőket, mind a vásárlókat érinti. Előbbiek részéről a jól megszokott "zöld gomb - PIN kód - zöld gomb" mantrát kell elfelejtetni, illetve hogy ne kérjék el a vásárlóktól a kártyát magát, hiszen az alapból értelmetlenné teszi az egészet. Az elfogadóhelyek számának bővülése mellett minőségi fejlődést is várnak, ami főként a kommunikációs technológiák terén mutatkozik majd meg, illetve tavaly jelent meg az ország első matrica fizetőeszköze, ami már az előfutára a majdani mobilfizetésnek.
Szintén új terület az étel és italautomaták bevonása. A fesztiválokon ezek már a szükséges teszteken átestek, és az OTP reményei szerint a jövő év egyik sikerterülete lehet. A szegmensről nagyon keveset tudnak, hiszen alig van olyan készülék, ami elfogad bankkártyát, vagy elektronikus úton lehet belőle vásárolni, viszont mivel nagyon sok kényelmetlensége van az ügyfeleknek a vásárlás során (pl. beragad, nem jó az érme), ezért látványos áttörést lehet elérni. Szerintük ez üzemeltetői oldalon is nagy sikerre számíthat, hiszen nagyban növelheti a vásárlók elégedettségét, és a tulajdonosoknak sem kell majd az érméket begyűjteni, hanem elektronikus lesz az elszámolás. Ehhez még keresik a partnereket, de nagyon optimisták a jövőt illetően.
A fesztiválok kapcsán elmondták, hogy egy hosszútávú megállapodás alapján a következő években is az OTP-re támaszkodik majd a Sziget pénzügyi rendszere, látogatói részről pedig fő céljuk, hogy a fizetés kapcsán pozitív tapasztalatokat szerezzen mindenki. Álláspontjuk szerint ha az ember a technológiával kapcsolatban jó élményekkel távozik egy fesztiválról, és kényelmesen, flottul tudja használni a kártyáját, akkor ezt követően a mindennapokban is nyugodtan használni fogja.
Ehhez kerestek és találtak partnert az ACE Telekomban, mely a hátteret biztosította a Szigeten, a Balaton Soundon, a Volton és a Gourmet Fesztiválon. Ehhez elsőre vezeték nélküli megoldás alkalmazása lényegesen egyszerűbbnek tűnik drótok lefektetésénél, de a megfelelő mennyiségű párhuzamos kapcsolatot jelenleg a mobiltechnológiák nem tudják biztosítani. Egyszerre több tízezer ügyfél van jelen, és a pénzügyi rendszer csak szigorú garanciákkal üzemeltethető, közlésük szerint a rendelkezésre állásuk 99,8% volt.
Farmosi Attila, az ACE Telecom Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a jelenleg működő terminálok jellemzően analóg telefonvonalak, ISDN vonalak, GPRS hálózat használatával üzemelnek. Mindhárom technológiára igaz, hogy lassú kommunikációt tesznek lehetővé, ráadásul a telefonvonalak és az ISDN esetében állandó havi költséggel és percalapú számlázással is kell számolni. Közlése szerint akár a nagyobb forgalmú, sok terminállal rendelkező helyeken is tökéletes megoldás az IP alapú kommunikáció.
Forrás: sg.hu
Kapcsolódó blog bejegyzés:
Google pénztárcával a digitális diktatúra felé