http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/2176-amikor-a-hohert-akasztjak-valaszlevel-dr-patai-mihaly-ur-reszere#sigProId8a2fc7daa6
Tisztelt Dr. Patai Mihály Elnök Úr!
Köszönjük, hogy észrevételeit késlekedés nélkül eljuttatta a média által a deviza alapú hitellel rendelkezők részére, őszintén sajnáljuk, hogy ennek panasz formájában kellett történnie.
Panaszával kapcsolatban vizsgálatot kezdeményeztünk, melynek eredményéről az alábbiakban tájékoztatjuk.
Panaszában Ön felháborodott a Bankszövetség által kötött szerződés egyoldalú módosítása miatt. A kormány bejelentése, mely szerint mégsem engedi el a bankadó jövő évre tervezett mértékét, azaz nem juttat továbbra sem extraprofitot a zsebükbe, mélységes megdöbbenéssel töltötte el hitelezők galamb lelkét.
Hangos jajkiáltással zengték az éterbe aggályukat, kifejtve a jogbiztonság, az egyoldalú szerződésszegés, a rút, tisztességtelen, és ezáltal a bankokat ellehetetlenítő intézkedéssel szemben. Egekbe csapó felháborodásuk szerint a kormány: „"egyoldalúan megszegi" a korábban közösen elfogadott és aláírt megállapodást.
Tájékoztatjuk, hogy a Bankszövetség és a Kormány között létrejött megállapodás, mindenben megfelelt a megkötéskor hatályban lévő törvényeknek.
A Bankszövetség azon kijelentését, mely szerint a Kormány „"egyoldalúan megszegi" a megállapodást nem tudjuk elfogadni.
"A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: mindvégig azt mondták a Bankszövetségnek is, hogy abban esetben, ha minden eszközzel le tudják szorítani a költségvetési hiányt három százalék alá, akkor azt is tudják vállalni, hogy a bankadót felére csökkentik."
A Kormánytól nem várható el, hogy előre lássa, sőt megértse a negatív pénzpiaci változásokat, esetleges forrásköltség emelkedéseket, ezért is található meg a tájékoztatásban az "abban az esetben, ha" kifejezés.
Ebből az is látszik, hogy a Kormány a bankokhoz hasonlóan "eleget tett a tájékoztatási kötelezettségének" és a Banki magatartási kódexhez hasonlóan egyértelműen és taxatív módon felsorolva meghatározta azokat a feltételeket, amelyek esetén joga van egyoldalúan módosítani a megállapodáson.
A Bankszövetség ennek tudtában írta alá a megállapodást, de most mégsem tartja tisztességesnek a Kormány lépését. Ezúton szeretnénk emlékeztetni a Bankszövetséget a deviza alapú hitelesként már oly jól ismert banki válaszra: „de hiszen aláírta!”
Megjegyezni kívánjuk továbbá, hogy a megállapodás megkötésekor az egyoldalú szerződésmódosítás a "Banktársadalom" által elfogadott volt.
Ezt támasztja alá, hogy amikor az adós hivatkozik arra, hogy a bank egyoldalúan, az adós hátrányára megszegi az eredetileg aláírt szerződést és indokolatlanul, a tisztesség legkisebb jelét sem mutatva ellehetetleníti az adóst családjával, sőt környezetével együtt, az a "Banktársadalom" által felállított szabályrendszerbe beleillően elfogadott, függetlenül attól, hogy hány jogszabályt, kormányrendeletet, uram bocsá’ a társadalom által elvárt zsinórmértéket sért.
A fent leírtakra hivatkozással, panaszát alaptalannak tartjuk.
Sajnos nem áll módunkban külön méltányosság alapján Önökkel kivételt tenni, de a következő, minden hitelező számára elérhető lehetőségekről tájékoztatjuk:
1. Átlátható szerződések akció:
Éppen ideje lenne végre tudomásul venni, hogy a „hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”. Ennek tudatában, az Önök érdekében fogadják meg a hit-elkárosultak javaslatát, és még a tömeges bírósági idézések előtt, saját elhatározásból, időt és fáradságot nem kímélve állítsák helyre az Önök által is aláírt, ám ennek ellenére adósok hátrányára megszegett kölcsönszerződéseket az Uniós, és legfőképpen hazai normákat figyelembe véve.
2.Közös megegyezés akció:
A lakossági hitelezés terén a mindenkori kormány segédletével Önök által szándékosan kaotikussá tett állapotok rendezésére az Önök helyében elfogadnám a hitel-károsultakat képviselő civil szervezetek ajánlásait, még mielőtt elsöpri jó-szándékunkat a reményvesztettség, a tisztesség, a becsület, az adott szó és korrekt szerződéses viszony iránti igényünk!
Az akcióban való a részvételi szándékot 2012. 10. 23-án 12 óráig kell bejelenteni, amely jogvesztő határidő!
Kérjük levelünk szíves tudomásulvételét.
Amennyiben válaszunkat nem tekintik kielégítőnek, a következő lobbi lehetőségekkel élhetnek:
Magyar Bíróképző Akadémia
1122 Budapest, Tóth Lőrinc u. 6.
Magyar Országgyűlés
1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3, Magyarország
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
1088 Budapest, Szentkirályi utca 18.
A további konstruktív együttműködésben bízva
Hiteles Magyarok Fóruma
Forrás: hitelesmagyar.com Kattintson ide...