Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület - derült ki ausztrál és amerikai kutatók állatkísérleteiből. A tudósok felfedezték a sejt egyik rejtett kommunikációs kapcsolatát, amely az idő múlásával egyre kevésbé működik, ám ezzel a vegyülettel újra helyreállítható.

A kutatók az öregedés tökéletesen új mechanizmusát azonosították, majd vissza is fordították azt. A munka során a sejt "akkumulátorára", a mitokondriumra összpontosítottak, amely a sejtműködés folyamataihoz szolgáltatja az energiát. David Sinclair, az Új-Dél-Walesi (UNSW) és a Harvard Egyetem tudósa, a kutatás vezetője elmondta: egy sor olyan molekuláris eseményt fedeztek fel, amely a mitokondruim és a sejt többi része közötti kommunikációt biztosítja. Ahogy megszakad a kommunikáció, felgyorsul az öregedés. Sinclair a most feltárt folyamatot a házaspárok életéhez hasonlította: míg fiatalok, sokat beszélgetnek, ám a sok évtizedes együttéléssel a kommunikáció egyre gyengül. "A kommunikáció helyreállítása nem csak a házasság problémáit oldja meg" - fogalmazott a tudós.

A sejten belüli kommunikációt a NAD elnevezésű szállítómolekula indítja. Mennyisége az évek múlásával csökken. A NAD fogyását eddig csak a kalóriabevitel korlátozásával és intenzív edzéssel sikerült megállítani. A kevesebb szállítómolekula miatt a sejtnek kevesebb energia jut, ez pedig öregedéshez vezet. A kutatók olyan vegyületet adtak az egereknek, amelyet szervezetük NAD szállítómolekulává alakított át, és azt tapasztalták, hogy a molekula szintjének növelése újraindítja a megszakadt kommunikációt, és ezzel visszafordíthatja az idő kerekét. A szer a diéta és a testedzés hatásait utánozta. Kétéves egereknek adták egy hétig a vegyületet. Ezután megvizsgálták az izmaikat, és azt tapasztalták, hogy olyan állapotba kerültek, mintha csak hat hónapos állatok izmai lennének. A fiatalodást a mitokondrium működésén, az inzulin anyagcseréjén, az izomtömeg-veszteségen és a gyulladások csökkenésén lehetett megfigyelni.

Nigel Turner, az UNSW Gyógyszerészeti Tanszékének kutatója szerint a hatás olyan volt, mintha hatvanéves emberek izmai húszévesekéhez hasonlóvá váltak volna. A kutatók most a vegyület hosszú távú hatásait vizsgálják az egereken. Azt tanulmányozzák, lehet-e a NAD termelődését serkentő szerrel ritka mitokondriális betegségeket, illetve 1-es és 2-es típusú cukorbetegséget gyógyítani, és azt is megfigyelik, növeli-e az életkilátásokat, segít-e megőrizni az egészséget. A tanulmány a Cell című folyóirat legújabb számában jelent meg.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

A DARPA módosítaná az emberi géneket Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 519 118 megtekintés

Videó: 51 305 675 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7353867

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh