http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/4590-megerositettek-a-117-es-elem-letezeset#sigProId5e395a7f0e
Egy német kísérlet megerősítette a 117-es rendszámú elem létezését, így az egyelőre ununszeptium (Uus) néven emlegetett elem egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy elfoglalja helyét a periódusos rendszerben. Az elem létezését igazoló kísérlet során a szakértők a laurencium egy, eddig ismeretlen izotópjára is ráakadtak, amely az ununszeptium bomlása során keletkezik.
Az uránnál nehezebb elemek többsége rendkívül instabil, így a természetben nagyon nehezen azonosítható. Létezésük bizonyításához ezért mesterséges eszközökhöz kell folyamodni, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a megfelelő protonszámú könnyebb elemeket ütköztetnek egymással, és igyekeznek elkapni azt a pillanatot, amikor ezen atomok némelyike egy nehezebb elemmé áll össze. A kutatók jelentős része gondolja úgy, hogy bizonyos protonszám fölött ismét létezhet egy stabilabb csoportja az elemeknek, amelyek felfedezésével egészen újfajta anyagok lehetnének előállíthatók.
Az ununszeptium létezését elsőként a dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben mutatták ki. Az orosz kutatók 2010-ben jelentették be, hogy kalcium (20 proton) és berkélium (97 proton) atomok ütköztetése révén előállították az elem hat atomját. Ugyanez a kutatócsoport 2012-ben ismét sikeresen hozott létre ununszeptiumot, egy-egy új elem felfedezésének hivatalossá válásához azonban legalább két különböző labor sikeres kísérletei szükségesek.
Ezért számít fontos eredménynek, hogy Christoph Düllmann, a darmstadti GSI Helmholtz Nehézion Kutatóközpont munkatársa és kollégái előállították az új elem négy atomját. Az atomok a másodperc tizedénél rövidebb ideig léteztek, mielőtt bomlani kezdtek volna, a szakértők azonban a bomlási sor minden egyes lépését sikerrel meg tudták figyelni. A német kutatócsoport fő célja egyébként nem a 117-es, hanem az egyelőre csak elméletben létező 119-es elem előállítása volt, így az első kísérletek során 22 protonból álló titán atomokkal bombázták a berkéliumot.
Ezen ütközések adatainak elemzésével még nem végeztek, viszont időközben úgy döntöttek, hogy a detektorok működőképességének megerősítése érdekében megpróbálkoznak a 117-es elem létrehozásával is. Sikerük még értékesebb annak fényében, hogy a kísérletek során azonosították a bomlási sor egyik eddig ismeretlen lépését. Tanúi voltak annak, ahogy a 105-ös rendszámú dubnium egy két protonból és két neutronból álló alfa-részecskét kisugározva a laurencium egy eddig sosem látott izotópját hozza létre.
Ahhoz, hogy a 117-es rendszámú elem a periódusos rendszer részévé váljon, az egységes kémiai nevezéktanért kialakításáért felelős IUPAC, illetve fizikával foglalkozó testvérszervezete, az IUPAP beleegyezése szükséges. A szervezetek szakértői a következő időszakban áttekintik a kísérletek adatait, és a vizsgálatok eredményének fényében hoznak döntést az esetleges bővítésről. A periódusos rendszerbe utoljára 2012-ben kerültek új elemek, a 114-es rendszámú flerovium és a 116-os rendszámú livermorium létezését először szintén Dubnában igazolták, majd az eredményt a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium munkatársai erősítették meg 2004-ben.
Az ununszeptium előállítása nem könnyű feladat, elsősorban azért, mert berkéliumhoz nem egyszerű hozzájutni. Kis mennyiségben ugyan előállítható atomreaktorokban, felezési ideje azonban kevesebb mint egy év, így egy-egy kísérlethez szükséges mennyiség létrehozásához évekre van szükség. Düllmann és kollégái éppen ezért abban reménykednek, hogy a három sikeres kísérlet elegendő adatot szolgáltat ahhoz, hogy az elem létezését elfogadják az illetékes szervek.
Forrása: ipon.hu / newscientist.com Kattintson ide...