http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/4663-a-muholdas-internet-fele-fordul-a-google#sigProId917b54d5d7
Több mint egymilliárd dollárt tervez költeni arra a Google, hogy az internet-hozzáférést műholdak segítségével a Föld olyan vidékeire is kiterjessze, ahová eddig még nem ért el a világháló - közölte a The Wall Street Journal.
A lap értesülései szerint a projekt keretében első lépésként 180 kisméretű (zömmel mintegy 113 kilogrammos), de nagykapacitású műholdat akarnak alacsony Föld körüli pályára állítani. A vállalkozás élén Greg Wyler, az O3b Networks műhold-kommunikációs startup alapítója áll.
A Google a műholdakon kívül azzal is kísérletezik, hogy léggömbökről (Project Loon) és napenergiával hajtott, pilóta nélküli repülőgépekről biztosítsa a szélessávú összeköttetést az eddig még senki által meg nem hódított piacokon, amelyek több százmillió potenciális fogyasztót jelentenek. A cég a drónos internetszolgáltatás fejlesztése érdekében vásárolta fel a Titan Aerospace nevű vállalatot.
Szakértők szerint a ballonok és a pilóta nélküli gépek, valamint a műholdak kiegészítik majd egymást. A Google műholdas projektjének költségei első lépcsőben 1-3 milliárd dollár között lehetnek, de egyes szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a teljesen kifejlesztett vállalkozás költségei 20 milliárd dollárra rúghatnak majd.
A lap szerint több Szilícium-völgyi cég, így a Facebook is azzal kísérletezik, hogy a felhasználóit a levegőből érje el. A próbálkozások azonban néha látványos bukáshoz vezettek.
A 90-es években a Microsoft és Craig McCaw telekommunikációs vállalkozó próbálkozott meg a drónos-műholdas internetszolgáltatással. A Teledisc néven ismertté vált vállalkozásuk azonban 2002-ben műszaki nehézségek és anyagi gondok miatt elbukott - miután 9 milliárd dollárt költöttek rá.
Korábban, 1998-ban az Iridium Satellite kért csődvédelmet kevesebb mint egy évvel azután, hogy megkezdte műholdas telefonos és adatközlő szolgáltatását.
Forrás: MTI