http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/4968-gyorsabban-cserelodnek-fel-a-magneses-polusok#sigProId50b295a162
Egy új kutatás szerint erre nem évezredekre, hanem mindössze egyetlen évszázadra van szükség. Egy amerikai kutatócsapat a napokban tette közzé munkájának eredményét, amely arra utal, hogy a Föld mágneses pólusai a korábban gondoltnál jóval gyorsabban, mindössze egyetlen évszázad alatt felcserélődhetnek, míg mások arra mutatnak rá, hogy a következő ilyen folyamat korábban bekövetkezhet.
Az UC Berkeley csapata Olaszországban vizsgálta meg egyes ősi tavak üledékes rétegeit, amelyek a legutolsó ilyen csere nyomait őrzik. Ez a folyamat, vagyis az északi és a déli mágneses pólus felcserélődése 786 ezer évvel ezelőtt ment végbe, a területtel foglalkozó szakemberek pedig eddig úgy gondolták, hogy ez több ezer év, pontosabban 3 évezred alatt zajlott le. Az üledékes minták vizsgálata azonban arra utal, hogy a váltás meglehetősen gyorsan, minden átmenet nélkül történt, erre pedig egyetlen évszázad leforgása alatt sor került, vagyis ennek megismétlődése akár egyetlen emberélet alatt bekövetkezhet.
Geofizikusok már a nyáron közölték egy másik tanulmány eredményét, amely viszont a soron következő folyamat elindulásának dátumát igyekszik megsaccolni. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy erre jóval korábban sor kerülhet, bár még ez is nagyjából kétezer évvel nyúlik a jövőbe, de ezt rögtön kiegészítették azzal a megállapítással, hogy nincsenek bizonyítékaink arra vonatkozóan, hogy a korábbi esetekben komoly károk érték volna a bolygó élővilágát. Természetesen a modern technológiát (így például az elektromos hálózatot) komolyan befolyásolhatja a mágneses pólusok felcserélődése, de az igazán komoly kihívásokat támasztó szakasz csak egyetlen, nem pedig több, egymást követő generációt érint majd.
A Föld 4,5 milliárd éves története során számos alkalommal került sor a mágneses pólusok felcserélődésére, a legutóbbi esetben a mágneses északi sark háromezer éven keresztül vándorolt az antarktiszi régióban, mielőtt ma helyére váltott volna.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...