Sikeresen landolt a Rosetta űrszonda Philae-leszállóegysége a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösön, amely jelenleg 500 millió kilométerre van a Földtől - jelentették be a darmstadti irányítóközpontban.

"A Philae a felszínen van és kommunikál velünk" - hangsúlyozták a projekt vezetői.

Jean-Jacques Dordain, az Európai Űrügynökség főigazgatója az eredményeket méltatva hangsúlyozta, hogy nemzetközi együttműködésben, csapatmunkában valósították meg a nagyszabású projekt célját: az emberiség történetében elsőként állítottak űrszondát pályára egy üstökös köré, majd leszállóegységet küldtek annak felszínére.

A darmstadti irányítóközpontban tartózkodó Szegő Károly, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja az MTI-nek nyilatkozva rendkívül sikeresnek nevezte a küldetést.

"A leszállóegységet nagyon pontos pályára állították, a Philae sikeresen landolt, a jelek pontosan akkor érkeztek meg, amikor vártuk. Ez a tudomány, a technológia és az innováció egységének a csodája. Az űrkutatás a legjobb példa arra, hogy mire képes megfelelő körülmények között ez a hármas" - fogalmazott a tudós.

Szegő Károly kitért a magyar kutatóknak a Rosetta-programhoz való hozzájárulására is. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az SGF Kft. szakemberei fejlesztették ki a leszállóegység agyát, a hibatoleráns fedélzeti vezérlő és adatgyűjtő számítógépet és szoftverét. A számítógép autonóm módon vezérli a Philaet, amióta az szerda reggel levált a Rosettáról. A komputer irányította a landolást és az egység rögzítését az üstökösmagon, vezérli a 10 tudományos műszert, kontrollálja az energiaellátást és a hőmérsékletet. A számítógép hozza létre a rádiókapcsolatot az űrszondával a mérési adatok továbbítására és a földi irányító központ parancsainak fogadására. Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont kutatói több műszercsomag megalkotásában, a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem űrkutató csoportja pedig a Philae tápellátó rendszerének tervezésében és megépítésében vett részt.

Az ESA 2004. március 2-án indította útjára a Rosettát, amelynek, hogy elérje az üstököst és vele azonos elliptikus pályára álljon, a bolygók gravitációs "parittyahatását" kellett felhasználnia, s bonyolult hintamanővereket végeznie.

Évtizedes vándorlása során ötször kerülte meg a Napot, háromszor haladt el a Föld és egyszer a Mars mellett, és két kisbolygóval is találkozott. Az 1,2 milliárd eurós összköltségű projekt célja, hogy a tudósok megismerjék a Naprendszer születésének titkait. További feladat annak megfigyelése, hogy miként aktiválódik az üstökös a Naphoz közeledve.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 512 megtekintés

Videó: 52 651 612 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534878

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh