http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/5446-az-elektromos-auto-sem-kornyezetbarat#sigProId8186e9b730
A szükséges energia előállításával vannak gondok, a legtöbb országra komoly tennivaló vár. Az utóbbi néhány évben egyre gyorsabb ütemben teret hódítottak az alternatív meghajtásra épülő személyautók, legyen szó a hibridekről, a hidrogénautókról, illetve az elektromos fejlesztésekről. A Toronto Egyetem szakemberei szerint azonban még az elektromos járművek sem jelentenek megváltást, legalábbis ami a globális klímaváltozást illeti, a szükséges energia jó részét ugyanis még mindig hagyományos úton állítjuk elő.
A Nature Climate Change magazin márciusi számában közzétett anyagban a szén-dioxid-egyenértékben kifejezett kibocsátás szerepel kiemelt helyen, már csak azért is, mert számos országban ez még mindig messze a kívánatosnak minősített szint felett marad. A nemzetközi klímakonferencián arról ugyan megállapodás született, hogy a hőmérséklet emelkedését globális szinten 2 Celsius-fok alatt kellene tartani, ehhez azonban az kellene, hogy az egyes államok 1 gigawattóra előállításánál 600 tonna alatt tartsák a szén-dioxid-egyenértékű kibocsátást, a 2020-at követő három évtizedben pedig minden egyes országban 90 százalékkal kellene csökkenteni ezt az intenzitást, hogy megelőzzük a további felmelegedést.
A fenti cél elérése egyelőre távolinak tűnik, hiszen az egyes államok közötti különbségek mellett világosan kimutathatók az országokon belüli nagy eltérések. Jó példa erre Kanada, amelynek egyes tartományaiban mindössze 20 tonnára rúg az intenzitás mértéke, míg a fosszilis energiára támaszkodó Alberta és Saskatchewan esetében ez 750 tonna feletti. Hiába teljesíti tehát az USA, Kanada és több európai ország a 600 tonna/1 gigawattóra előírást, ezeket a különbségeket mérsékelni kell, és akkor még nem beszéltünk az olyan nagy kibocsátókról, mint Kína, India, Ausztrália, Indonézia és Szaud-Arábia, amelyek mind 700 tonna feletti adatokat produkálnak. Az extrém példa egyébként Botswana, amely 1787 tonnával az utolsó a listán.
Az USA-ban már 2013-ban elkészült egy térkép, amely az energia előállítása alapján mérlegeli, hogy mely államokban érdemesebb elektromos, illetve hibrid példányokat használnunk. Az eredmény itt is vegyes, tehát pusztán az autó megvásárlása nem feltétlenül eredményez érdemi változást.
Forrás: sg.hu / nature.com Kattintson ide...