Egy új emberi faj maradványait találhatták meg Etiópiában, amely félmillió évvel kitolja az időskálát.

Még 2013-ban, Etiópia északkeleti Afar régiójában találták meg az érdekes leletet, amely egy előember állkapcsának egy része, 5 foggal kiegészítve. A térség nem ismeretlen a kutatók számára, hiszen 1974-ben itt bukkantak rá a „Lucy” névre keresztelt elődünkre, amelyet a Homo nemet közvetlenül megelőző Australopithecus afarensis fajba soroltak be. A mostani lelet vizsgálatai ugyan még tartanak, de nagy valószínűséggel komoly felfedezésről van szó, amely félmillió évvel kitolhatja tudástárunkat.

A Science magazinban közzétett anyagban arról olvashatunk, hogy a lelet 2,8 millió éves, ami nagyon közel van „Lucy” 3 millió éves korához. A Homo nembe tartozó utódok mintegy 2 millió évvel ezelőtt már jóval nagyobb aggyal rendelkeztek, különböző eszközöket használtak és hússal egészítették ki étrendjüket, a kettő közötti időszak (2, illetve 3 millió évvel ezelőtt) azonban még mindig némileg homályos, a kutatók nem tudják pontosan felvázolni, hogy az egyes fajok miként váltották egymást. Annál is inkább, mert az eddig felfedezett legkorábbi Homo habilis lelet 2,4 millió évvel ezelőttről származik, egyesek szerint ez utódok nélkül kihalt mellékág, a most részletezett lelet azonban egy félmillió évvel korábban élt előembertől való, amely szintén a Homo nembe sorolható.

A lelet anatómiája alapján legalábbis egy nagyon szoros kapcsolat vázolható fel a Homo nemmel, az egyes fogak formája és az állkapocs elrendezése is arra utal, hogy itt már megtalálhatók az Australopithecustól eltérő jellemzők – igaz, az áll formája viszont a „Lucy”-val való rokonságra utal. Azt még nem tudni, hogy az állkapocs egykori tulajdonosa állati húst evett-e, de a környék a tanzániai Serengetire emlékeztethetett, kevés fával és meglehetősen sok állattal, ragadozóval. A szakemberek folytatják az elemzést, mielőtt egyértelműen kijelentenék, hogy valóban új fajról van szó.

A helyzet eközben tovább bonyolódott, hiszen a Nature magazinban csaknem ezzel egy időben publikált másik tanulmány szerint egy 1,8 millió évesre becsült Homo habilis lelet jóval primitívebb a korábban megtalált példányoknál, és inkább a mostani, annál nagyjából 1 millió évvel idősebb állkapoccsal mutat hasonlóságot.

Forrás: sg.hu / sciencemag.org Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 065 100 megtekintés

Videó: 48 288 008 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919617

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh