Négy romok alatt rekedt túlélőre bukkantak az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az amerikai belbiztonsági minisztérium által közösen fejlesztett, szívverést érzékelő radarral Nepálban - írja az International Business Times internetes oldal.

A hordozható, eredetileg a Naprendszeren kívüli bolygók esetleges idegen létformáinak kutatására 2013 óta fejlesztett mentőeszköz (FINDER) mikrohullámú radartechnológia segítségével találta meg a nagyjából három méternyi törmelék alá szorult túlélőket.

Az eszköz legfeljebb kilenc méternyi kőtörmeléken és hatméteres betonfalon keresztül, valamint szabad terepen 30 méterről képes az emberi légzés és szívverés érzékelésére.

Az április 25-i nepáli földrengés legalább 8413 életet követelt, jelenleg is tart az esetleges túlélők keresése. A két FINDER-egység a katasztrófát követő negyedik napon, április 29-én érkezett meg az ázsiai országba.

Reginald Brothers, a belbiztonsági minisztérium államtitkára elmondta, minden új technológia legfőbb tesztje az, amikor valódi körülmények közt kell teljesíteniük.

"Természetesen senki sem szeretné, hogy katasztrófák történjenek, de az ilyen eszközök arra lettek tervezve, hogy akkor segítsenek, amikor a legrosszabb rémálmaink válnak valóra" - tette hozzá.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 973 megtekintés

Videó: 52 649 546 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534502

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh