http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/6630-magyar-otlet-lehet-a-megoldas-a-szuper-bakteriumok-ellen#sigProId57cd303990
Évente félmillió tonna antibiotikumot fogyaszt az emberiség. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyre több veszélyes, a gyógyszereknek ellenálló baktérium jelenik meg. A gyógyszereknek ellenálló baktériumoknak is van gyenge pontja. A magyar kutatók antibiotikumok kombinálásával ezeket a gyenge pontokat támadják - laboratóriumi körülmények között már eredményesen.
A szuper-baktériumoknak is nevezett kórokozók elleni küzdelemben hozhat áttörést a Magyar Tudományos Akadémia kutatóinak felfedezése, amelyről Pál Csaba Bolyai-díjas biológus tartott előadást a Magyar tudomány ünnepén az MTA székházában. Szavai szerint az emberiség egy fegyverkezési verseny közepén áll, amiben most alapvetően a mikrobák állnak győzelemre.
A baktériumok olyan, néhány mikrométeres mikroorganizmusok, amelyek mindenhol ott vannak: vízben, szárazföldön, levegőben, az emberi bőr felszínén és az emésztőrendszerben. Nagy részük ártalmatlan vagy hasznos, de akad néhány fertőző megbetegedést kiváltó is, mint például a kolera, a szifilisz, a lépfene vagy a tuberkulózis kórokozója.
Pál Csaba az M1 – Minden tudás című műsorában elmondta, abban mindegyik megegyezik, hogy rendkívül gyorsan alkalmazkodik környezetéhez, mutációkat nagyon gyorsan halmoz fel genetikai állományában, tehát alkalmazkodási készsége briliáns.
A kórokozó baktériumok igen agyafúrt túlélési praktikákat fejlesztenek ki az antibiotikumokkal szemben. A bajokat tetézi, hogy az ember a túlzott antibiotikum-felhasználással igen erős szelekciós nyomást gyakorol rájuk, ennek folytán növekszik az ellenálló törzsek száma.
Azt gondolhatnánk, hogy a szuper-baktériumok kiütéssel győztek az antibiotikumok felett, de ez nem így van. Pál Csaba és kutatócsoportja kimutatta, hogy minden ellenálló baktériumnak van gyenge pontja. A rezisztencia kialakulásával párhuzamosan nagyon érzékennyé válnak valamilyen más készítményre. Erre a pontra kell tehát fókuszálni.
A szakember kifejtette, úgy vélik, a jövőben antibiotikum-kombinációkat kell alkalmazni, de nem mindegy, hogy melyiket. Ha egy adott mutáció egy adott antibiotikummal szemben ellenállóvá tesz, a másikkal szemben érzékenyít, akkor ezeket a típusú antibiotikum-párokat kell a gyakorlatban használni - magyarázta a műsorban.
A mostani kutatások éppen arra irányulnak, hogy megtalálják azokat a megfelelő kombinációkat, párokat, amelyekkel a szuper-baktériumokat könnyedén le lehet majd győzni, úgy, hogy az emberi szervezetnek fontos baktériumok ne pusztuljanak el.
Laboratóriumi körülmények között bizonyítottan működik az elmélet, hogy a szuper-baktériumok antibiotikum-párokkal, kombinációkkal legyőzhetőek rezisztencia kialakulása nélkül. Arra azonban még várni kell, hogy ezt a humán gyógyászatban is alkalmazni lehessen.
Forrás: richpoi.com