http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/6701-ujraindult-a-plutoniumgyartas-az-usa-ban#sigProId3f32bf5037
Mégpedig az újabb NASA-küldetések igényeit kielégítendő, mielőtt kifutnának a készletekből.
Több, mint két évvel ezelőtt jelentette be az amerikai energiaügyi minisztérium, hogy tervezik a plutónium-238 előállításának újbóli beindítását, mivel erre a jövőben is szükség lesz bizonyos NASA-küldetésekben. A készletekből nem sok maradt, most azonban egy kisebb mennyiséggel sikerült újból beindítani a gyártást.
A most közzétett bejelentésből kiderül, hogy a minisztérium alá tartozó Oak Ridge Nemzeti Laboratórium munkatársainak sikerült 50 grammot előállítaniuk a korábban a fegyverkezési verseny melléktermékeként ismert izotópól, ami többek között a Curiosity marsjáró energiáját is biztosítja. Ez persze csak a kezdet, hiszen ennél jóval nagyobb mennyiségre lesz szükség a tervezett küldetések lebonyolításához, az USA-nak pedig jelenleg mindössze 35 kilogramm áll rendelkezésére, ami gyorsan elfogy, amennyiben sort kerítenek ezen tervezett küldetések véglegesítésére és elindítására.
A plutónium felhasználására az úgynevezett radioaktív termoelektromos generátorokban (RTG) kerül sor, amelyekben a 87,7 éves felezési idejű Pu-238 atommagok természetes bomlása szolgáltatja a szükséges hőt. Ez egyben arra is szolgál, hogy melegen tartsa a szondák és egyéb eszközök tudományos műszereit, amely a Pioneer és a Voyager szondák mellett a 2015 során fontos felfedezéseket biztosító New Horizons küldetésben is komoly szerepet játszott. Az amerikai fél egyébként csaknem 30 év után állított elő ismét ilyen izotópot, hiszen erre utoljára a nyolcvanas évek végén került sor.
A tervek szerint jövőre 340 grammot állítanának elő, az éves mennyiséget azonban belátható időn belül 1,5 kg-ra növelnék. Az egyik fontos felhasználó a Curiosity mintájára készülő új marsjáró lenne, amelyet azonban további küldetések követnek majd.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...