A PannErgy fúrást megelőző előkészületekbe kezdett decemberben a miskolci geotermikus rendszer harmadik és negyedik kútja kivitelezésének megvalósítására, egy hónappal a Kistokaj visszasajtoló kút befejezése után - közölte a társaság a BÉT-honlapján kedden.

A PannErgy szakemberei a két ünnep között elkezdték a harmadik kút munkálatait Mályiban - áll a közleményben.

Az elmúlt hónapok tapasztalatai jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a PannErgy tovább pontosítsa a kútrendszer modelljét a régióban, s ennek legfontosabb eredménye, hogy az eddig elkészült egy mellett további két visszasajtoló kút mélyítésére kerül sor, s így létrejön a két termelő és három visszasajtoló kútból álló geotermikus rendszer. A rendszer képes lesz maximálisan 800 ezer gigajoule elsődleges hőenergiát biztosítani Miskolc számára, amely mellett legalább 350-400 ezer gigajoule másodlagos hőenergiát tud szolgáltatni.

A projekt negyedik fúrásához kapcsolódó munkálatokra január végén kerül sor. A rendelkezésre álló szakvélemények szerint az új termelő kútban is 95-105 Celsius fok körüli víz kinyerésére lesz lehetőség, amelynek segítségével látható közelségbe kerül a becsatlakozás Miskolc távhő-ellátásába.

"A terveknek megfelelően már 2012. első félévének végén tesztelési lehetőséget kap a Miskolci Hőszolgáltató kft. a geotermikus hő átvételére. A nyári távfűtési karbantartások alkalmával már lehetőség nyílik arra, hogy az Avas lakótelepen és néhány Miskolc környéki településen műszakilag megvalósulhasson az olcsóbb, környezetbarát fűtési szolgáltatás elérése" – mondta Bokorovics Balázs, a PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának tagja.

Idén tavasszal a PannErgy vezetése közölte, hogy a projektnek köszönhetően a 32 ezer lakás távfűtését ellátó Miskolci Hőszolgáltató Kft. 9-15 százalékkal alacsonyabb áron jut majd a hőenergiához. A PannErgy számításai szerint összességében akár 1 millió gigajoule geotermikus hőenergia is kinyerhető a Miskolchoz közeli kutakból fűtésre és másodlagos felhasználásra.

A többlépcsősre tervezett beruházás 4,5-5 milliárd forintba kerül, a pénzt a cég saját forrásból, banki hitelből, illetve pályázatokból biztosítja.

A PannErgy részvényei a BÉT "A" kategóriájában forognak, a legutóbbi, december 23-i záróár 610 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvény legalacsonyabban 580 forinton, a legmagasabban 970 forinton állt.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 393 megtekintés

Videó: 52 656 171 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535277

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh