A koncentrált naperőművekben (CSP), mint a spanyolországi Gemasolar és a PS10 erőművek, tükrök – héliosztátok – segítségével irányítják a napsugarakat egy torony felé, ahol ezeket a koncentrált sugarakat először hővé, majd elektromos árammá alakítják át. A CSP-k viszonylag népszerűvé váltak az utóbbi időben, viszont fő hátrányuk az, hogy nagyon nagy területet igényelnek ahhoz, hogy gazdaságosak legyenek. A napraforgók által inspirálva viszont ez a probléma is megoldódhat.

A legtöbb jelenleg működő CSP-nél a tükrök a központi toronyhoz képest oldalt, legyezőszerűen vannak elrendezve, vagy úgy, hogy a torony körül koncentrikus körökben sorakoznak, és csak minden másik sor van egymáshoz igazítva. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) és az Aacheni Egyetem kutatói a spanyolországi 11 megawattos PS10-et vizsgálva arra jöttek rá, hogy a héliosztátok nem működnek ideálisan, mert sokszor árnyékolják egymást. Ám ha kissé lekeskenyítik a héliosztátokat, akkor akár 10%-kal is csökkenteni lehet a szükséges földterület mennyiségét, anélkül, hogy a héliosztátok hatékonyságát befolyásolnák.

Emellett ha egy természetben is előforduló spirálba rendezik el őket, sokkal hatékonyabbak lehetnek. A tudósok a Fremat-spirálra gondoltak, ilyen alakba rendeződnek a napraforgó tányérján a magok. Ha a héliosztátokat is ebbe az alakzatba rendezik – és így a tükrök nem árnyékolják egymást –, a kutatók szerint a PS10-nél akár 20%-kal csökkenteni lehet a naperőmű területét úgy, hogy közben a hatékonysága nem csökken.

Az MIT kutatója, Alexander Mitsos szerint a Fermat-spirálba rendezett héliosztátokkal jelentősen csökkenteni lehet a CSP-k építésének költségeit, hiszen kevesebb terület és kevesebb héliosztát kell majd ugyanakkora mennyiségű energia megtermeléséhez. „A koncentrált napenergia hasznosításához nagyon nagy területre van szükség, és ha minél több megújuló energiát szeretnénk hasznosítani, akkor jobb, ha ezeket a földeket a lehető leghatékonyabban használjuk ki– mondta Mitsos.

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 281 megtekintés

Videó: 52 656 080 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535268

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh