A klímaváltozás egyik következménye a gyakoribb és intenzívebb viharok megjelenése lesz.

Érdekes tanulmány jelent meg a hónap elején a Nature Climate Change magazinban, amelynek rövidebb összefoglalóját a szintén amerikai National Center for Atmospheric Research oldalán találjuk meg. Eszerint a klímaváltozás egyik velejárója az intenzív viharok gyakori felbukkanása lesz.

A szakemberek által felállított modell arra az egyszerű tényre épül, hogy a melegebb levegő egyben több nedvességet is szállít. A levegő hőmérsékletének emelkedésével idővel eljuthatunk oda, hogy az Egyesült Államokban akár a jelenleginél négyszer több extrém vihar is felbukkanhat, ezek intenzitása pedig 70 százalékkal is fokozódhat. A számítógépes modell alapján ezt az évszázad végére vetítik előre, megjegyezve, hogy már eddig is láthattunk erre néhány példát, hiszen ilyen extrém vihar tavaly nyáron is végigsöpört az USA egy részén, arról nem beszélve, hogy a kutatók az elmúlt 50 év tekintetében is hasonló trendet vázoltak fel, mégpedig jóval biztosabb alapokon.

A most felhasznált modell két nagy hátránnyal érkezik. Egyrészt annak részletessége miatt még az NCAR számítógépei is nagyjából egy teljes éven keresztül számolták azt (ennyi ideig tartott, míg a 2000 és 2013 közötti adatokból felvázolták az évszázad végéig várható valószínű pályát), másrészt pedig ebben nem jelenik meg az esetleges változások által kiváltott módosulás, vagyis a modell nem reagálhat előre a klímaváltozás ütemének esetleges lassulására. Ez utóbbi tipikus problémát jelent, a múlt adataiból felvázolt jövőkép mindig is instabil lábakon áll, de az nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az eddigi trend folytatódása esetén különösen a partmenti régiók lesznek kitéve nagyobb veszélynek, amire többek között az infrastruktúra fejlesztésével kellene reagálnunk, hiszen ez nincs felkészítve a jóval nagyobb mennyiségű csapadék elvezetésére vagy annak tárolására.

A következő lépésben igyekeznek az egyéb eshetőségekre felkészíteni a modellt, hogy több eltérő pályát vázolhassanak fel, attól függően, hogy a klímaváltozás kapcsán milyen jövőbeni trenddel számolunk.

Forrás: sg.hu / ucar.edu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 612 megtekintés

Videó: 52 647 510 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534439

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh