http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/7985-pontosabb-kepeket-ad-egy-uj-idojarasi-muhold#sigProId0e1e983311
A NASA és a NOAA tavaly novemberben közösen indította útnak a GOES-R időjárási műholdat, amely a pályára állítást követően a GOES-16 nevet kapta meg. Erről a műholdról érkeztek meg a napokban az első felvételek, amelyek azonnal egyértelművé teszik a minőség és a sebesség terén elért előrelépést.
Két hónappal a startot követően futottak be a képek, amelyek az amerikai kontinenst, Észak-Amerikát, emellett pedig a Holdat is megmutatják nekünk, hiszen az egyik fotón még égi kísérőnk is látható. A szakemberek izgatottan várták a nagy eseményt, hiszen ők már jól tudták, hogy itt komoly minőségbeli különbséget regisztrálhatunk majd, ez pedig be is következett. Az infravörös példányok mellett a látványt előtérbe helyező képek jelennek meg a weboldalon, ezek ugyanis négyszer nagyobb felbontásban mutatják meg nekünk a teljes nyugati féltekét, ráadásul az új fotók a 2006-ban fellőtt GOES-13 műholdhoz képest pedig sokkal gyorsabban készülnek el, hiszen az új Advanced Baseline Imager (ABI) a nyugati féltekét 15 perc, Észak-Amerikát pedig alig 5 perc alatt „szkenneli be”.
Más internetes oldalakon még jobban látszik az előrelépés, itt ugyanis szemügyre vehetjük az előd és a most munkába álló műhold által készített felvételeket, bár ez nyilván nem pusztán a látvány szempontjából jelent komoly ugrást, a szakembereknek ugyanis ennél sokkal fontosabb, hogy még gyorsabban és pontosabban mérhetjük fel a bolygó azon részeit, ahol kedvezőtlen időjárási viszonyok uralkodnak, illetve vannak kialakulóban. Ezzel gyorsabbá és megbízhatóbbá válik az előrejelzés, különös tekintettel a veszélyt jelentő nagy viharokra.
Az illetékesek májusban döntik el, hogy az új példány melyik féltekére koncentrál majd, ekkor jelölik ki a végleges pozíciót. A másik félteke sem marad azonban új kísérő nélkül, hiszen a következő műhold már készül, ez 2018 második felében áll majd szolgálatba.
Forrás: sg.hu / theweathernetwork.com / nesdis.noaa.gov