Elsőre újraindultak a NASA Voyager-1 űrszondájának hajtóművei, ami nem kis teljesítmény 37 év szunyókálás után.

A szonda megbízhatóságát jól mutatja, hogy ezeket a pályamódosító hajtóműveket (trajectory correction maneuver – TCM) legutóbb 1980-ban kellett használnia, amikor a Szaturnusz mellett haladt el. Ezt követően az eszköz egy gravitációs hintamanővert hajtott végre az óriásbolygó segítségével, és kikerült a bolygók pályasíkjából, az ekliptikából. Így persze a továbbiakban (célpont híján) már nem is volt szüksége ezekre a fúvókákra, a  meghajtórendszereknek már csak annyi dolga maradt, hogy időről időre a Föld felé irányítsák a szonda antennáját.

Erre a feladatra egy külön alrendszere van a szondának, így a TCM-et energiatakarékossági célból kikapcsolták. A majd 40 évnyi folyamatos használatot követően ez az alrendszer sajnos már nem a legmegbízhatóbban működött.

Félő volt, hogy idő előtt megszakadhat a kapcsolat a szondával (a radioizotópos generátora még a következő évtized elejéig elegendő energiát termel a működéshez), így a NASA-nak megoldást kellett találnia a problémára. Mivel a tőlünk 20 milliárd km-re lévő űrszondán igazán körülményes lenne egy szervizelést kivitelezni, ezért döntöttek a mérnökök (az irányban tartó alrendszerhez nagyon hasonló) TCM fúvókák felélesztése mellett.

Szerencsére a fúvókák a közel négy évtizednyi pihenés után is elsőre indultak, így a szonda még jó néhány évig kommunikálhat, és mérési adatokat szolgáltathat a kutatóknak.

Forrás: csillagaszat.hu / astronomy.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 363 megtekintés

Videó: 52 653 777 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535141

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh