http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/459-az-arany-arfolyamanak-esese-a-gazdasagi-hadviseles-resze#sigProIdd1c2ce4432
Az elmúlt két hétben tapasztalt zuhanás az arany és az ezüst árfolyamában a korrupció és hatalmi arrogancia új fejezetét nyitotta meg előttünk és még inkább egyértelművé tette vezetőink burkolt gonoszságát. A múlt héten, egyetlen hét leforgása alatt, az arany árfolyama csaknem 200, az ezüsté pedig 10 dollárral esett. 53 éve foglalkozunk arany és ezüst befektetésekkel, de ehhez fogható 1987. október 19-e óta nem történt, amikor a Bank of England 100 dollárért adta az aranyat a Fed és az amerikai államkincstár utasítására, akik az IMF-től vettek aranyat kölcsön.
Ez nem volt legális, ami cseppet sem zavarta őket, hiszen ma már az Illuminátus elit bármit megtehet. Ronald Reagen-nek köszönhetően már sok évvel ezelőtt megalakult az „Elnöki Pénzpiaci Munkacsoport”, amely legitimizálta a korrupciót, hogy a pénzrendszer jobban alkalmazkodjon a gazdaságot uraló vállalati önkényuralomhoz.
A pénteki zárást követően tudatták velünk, hogy a Comex-et irányító CME 21%-kal megemelte az arany, 16%-kal az ezüst és 18%-kal a réz értékesítéséhez szükséges fedezeti letétet. Visszatekintve egyértelműen látszik, hogy a banki bennfentesek és kereskedők már a hét elején tudtak ennek a hihetetlen méreteket öltött pszichológiai háborúnak az elindításáról. Nem kétséges, hogy a kormány manipulálta a piacokat. Ma Amerikában és egyre több országban az ilyen bűntettek kifizetődnek.
Nézzük a másik oldalt. A támadás csupán korlátozott mértékű kárt képes okozni. A legfontosabb tényezők nem változtak, sőt megerősödtek. A pénzügyi összeomlás elindult és hónapokig, vagy akár évekig is eltarthat. Nem látunk a színfalak mögé, de ismerjük a történelmet és tudjuk mi a végcél: egy világkormány felállítása. Ilyenkor legjobb, ha az ember az időrendi sorrendre hagyatkozik, ami alapján biztosabban megjósolhatjuk, mi következik. Ezúttal tudjuk, hogy a nemesfém árfolyamok mélyponthoz közelednek, mégpedig olyan mélyhez, amilyet eddig még nem láttunk. A fő arany és ezüstvásárlók repeshetnek az örömtől egy ilyen lehetőség láttán. Rengeteg szuverén állam rendelkezik még komoly dollártartalékokkal, és pont egy ilyen alkalomra vártak, hogy dollárjukért „olcsó” aranyat és ezüstöt vehessenek. A mai arany- és ezüstpiaci körülmények igen eltérnek a két évvel ezelőttitől. A nagyjátékosok most vesznek. Korábban ennek az ellentéte volt igaz, hiszen a legtöbb szuverén állam évről évre csak eladott és mindkét nemesfém gyenge kezekből erős kezekbe vándorolt.
A monetáris és pénzügyi helyzet Európában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban romokban hever. A magánkézben levő Federal Reserve, a Bank of England és az Európai Központi Bank elveszítették hitelességüket. Mit hozott az új „kártyaleosztás” („Operation Twist” – a Fed új pénzpolitikája)? A kötvények árfolyama erősödött, az értékpiacokon pedig egy tájfun söpört végig. A Fed nem merte elindítani a harmadik mennyiségi enyhítést, és ha nem állnak elő valami új ötlettel a DOW több ezer pontot zuhanhat. Az arany- és ezüstárfolyamok által elszenvedett veszteség már bekerült a történelemkönyvekbe és megindult az emelkedés. Túl sokan akarnak megszabadulni devizájuktól, ahhoz, hogy alacsonyan maradjon az arany árfolyama. A Fed legújabb intézkedései a legtöbb pénzügyi szakember szemében már a vicckategóriába tartoznak. Amennyiben nem tesznek valamit egy héten belül, a piacok és gazdaságok sorsa meg van pecsételve. Az elit tisztában van ezzel, ezért támadták az aranyat és az ezüstöt. Ezt pedig azért tették, hogy a befektetők a lépést egy általános visszavonulásnak könyveljék el, és ne a Fed inkompetenciáját lássák benne. Az árfolyamesésnek semmi köze nem volt a valósághoz, de ez sokak számára nem meglepetés. A módszert az arany- és ezüstkartell rendszeresen alkalmazza.
Ez a legutóbbi kudarc két komoly problémát is felvet. Az egyik Európa és Görögország. A rendszer jellegéből adódó globális kockázat minden kanyarban ott leselkedik. Az Európai Rendszerkockázati Testület felszólította az országokat, hogy készüljenek fel a csőd közelébe jutott bankok feltőkésítésére. És mint mindig, amikor már minden forrás kiapadt, az adófizetők pénzéhez nyúlnak. Akik most sem veszik észre, hogy a világ legnagyobb piramisjátékáról van szó, tényleg nem értik a lényeget. Már az első mennyiségi enyhítéskor látni lehetett, hogy a vezetők kizárólag a pénzügyi szektort mentették ki, és most Európában is ugyanez folyik. Amit a britek és az amerikaiak nem értenek, hogy a legrosszabb még hátra van számukra.
Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...