Európa tudományos akadémiái szerint sürgős lépésekre lenne szükség az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén: Európának változtatnia kell táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival. A tudósok ennek jegyében a tengeri élelmiszerek arányának növelését ajánlják, valamint felhívják a figyelmet a laboratóriumban előállított húsban, illetve a rovarokban rejlő lehetőségekre.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján is közzétett, kedden kiadott állásfoglalás egy globális elemzés első, Európáról szóló része, amely 130 tudományos akadémia részvételével készült.   

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) állásfoglalása megállapítja, hogy a klímaváltozás negatív hatással lesz az élelmiszer-termelésre. Ez szükségessé teszi a klímatudatos mezőgazdaság bevezetését, például az aszálytűrő fajták nemesítésével. A tudósok szerint az emberi egészség, valamint a környezet védelme érdekében változtatni kell az élelmiszer-fogyasztási szokásokon is. Csökkenteni kell például az állati fehérjék bevitelét.   

Az állásfoglalás felszólítja a döntéshozókat, hogy lépjenek fel a magas kalóriatartalmú ételek fogyasztását ösztönző élelmiszerárakkal szemben, és vezessenek be a megfizethető táplálkozást elősegítő új, ösztönző elemeket.   

Az élelmiszer-biztonság érdekében a kutatók kiemelten fontosnak tartják az élelmiszer-szennyezettség forrásainak leírását és kezelését. A dokumentum szerint az európai országoknak vállalniuk kell, hogy megbízhatóbb adatokat gyűjtenek az élelmiszer-gazdaságban keletkező hulladék mértékéről, illetve az ennek csökkentését szolgáló beavatkozások hatékonyságáról.   

A szerzők hangsúlyozzák a Közös Agrárpolitika (KAP) átalakításának fontosságát. Célként jelölik meg, hogy a gazdálkodóknak nyújtott egyszerű pénzügyi támogatás helyett inkább az innovatív megoldásokat jutalmazzák.   

Fontos kérdésnek nevezi az állásfoglalás az állattenyésztésnek az üvegházhatású gázok kibocsátásában játszott szerepét. A kutatók szerint ennek csökkentéséhez az állattenyésztésben bevezetett változtatások is hozzájárulhatnak. A valóban jelentős csökkentés érdekében azonban szükség lehet az állati termékek iránti kereslet megváltoztatására.   

Úgy vélik, hogy az állati fehérje hagyományos formáinak vannak olyan alternatívái, amelyeket Európa is fontolóra vehet. Példaként említik a tengerekből, óceánokból származó élelmiszert, a laboratóriumban előállított húst, illetve a rovarokat. Szerintük az óceáni és tengeri eredetű élelmiszerek arányának növelésére van esély, a laboratóriumokban (in vitro) előállított húsnak pedig alacsonyabb lehet a környezetszennyező hatása, mint a haszonállatok által előidézett környezetszennyezésnek. Ezt azonban még további vizsgálatokkal kell megerősíteni.   

"Nagyobb erőfeszítésekre van szükség, hogy megértsük a talaj szerepét a szén-dioxid megkötésében, a biodiverzitásban, illetve a biogazdálkodás vonatkozásában" - fogalmaztak a kutatók, akik szerint Európa nem késlekedhet a genomszerkesztésben, a precíziós mezőgazdaságban, valamint a nagy adatállományok használatában rejlő lehetőségek kihasználásában.   

A vad típusú (eredeti) genetikai készlet védelmét és leírását, illetve a genomikai kutatások folytatását, a genetikai forrásokban rejlő lehetőségek feltárását mind a növények, mind az állatok tekintetében fontosnak nevezték. Végül arra hívták fel a figyelmet, hogy a precíziós mezőgazdaság még szűkülő környezeti források mellett is sok lehetőséget kínál a termelékenység növelésére.   

Az EASAC állásfoglalása egy, az InterAcademy Partnership (a világ tudományos akadémiáit képviselő szervezet) által irányított globális projekt része. A mostani, Európáról készített beszámolót még három további fogja követni az amerikai kontinensről, Afrikáról, illetve Ázsiáról. A 130 tudományos akadémia részvételével zajló, példa nélküli összefogás célja az élelmiszerek, az egészségügy és a környezet jövőjére vonatkozó legújabb eredmények összegyűjtése. A globális szintű összehasonlító jelentés 2018 közepén jelenik meg.   

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületét (European Academies' Science Advisory Council, EASAC) az EU-tagállamok nemzeti tudományos akadémiái hozták létre, hogy közösen fogalmazzanak meg javaslatokat a szakpolitikai döntéshozók számára. Az EASAC, amelynek a Magyar Tudományos Akadémia is tagja, 2001-ben alakult meg a Svéd Királyi Tudományos Akadémián.

Forrás: MTI / mta.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 025 megtekintés

Videó: 52 654 350 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535174

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh