http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/935-oroszorszagban-epitik-meg-a-vilag-elso-uszo-atomeromuvet#sigProId5a6df29805
Oroszország a világon elsőként épít úszó atomerőművet. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: hol fognak működni az ilyen erőművek, hogyan fogják garantálni a biztonságot? Az Oroszország Hangja által feltett kérdésekre Vlagyiszlav Szozonyjuk az Orosz Atomenergetikai Konszern szakértője válaszolt, akik az úszó atomerőmű tervezésével és megépítésével foglalkoznak.
- Ez már egy tízéves projekt. A 60-as, 70-es években történtek meg az első próbálkozások egy olyan mobil atomenergia forrás megépítésére, amely villamos energiával és hővel tudná ellátni az orosz Távol-észak területeit. Ezek azonban nem kerültek tényleges megvalósításra. Ehhez az ötlethez az évezred fordulót követően tértek vissza.
Az úszó atomerőmű terve úgy jelent meg, mint a jól bevált technológia nukleáris hajókat gyártó terméke. Oroszország az egyetlen ország a világon, amelyik rendelkezik polgári célokat szolgáló atomflottával, és néhány azon országok közül, amelyik nukleáris tengeralattjáró-flottával rendelkezik. Ez az ország körülbelül 250 olyan hajót épített meg, amelynek a fedélzetén 1 vagy 2 reaktor volt. Az első nukleáris reaktorral ellátott hajót 1959-ben bocsájtották vízre. Ez idő alatt az atomreaktorok folyamatosan fejlődtek, nőtt a biztonságuk és ma már nagyon megbízhatóak.
Az úszó atomerőmű helyét illetően számos tényezőt kell figyelembe venni, mint például a szélsőséges természeti jelenségeket. A távol keleti partvidéken szökőárra és földrengésre lehet számítani. Az első úszó atomerőmű a Kamcsatka-félszigeten lesz, a zárt Avacsa-öbölben, amely a széltől és a tenger hullámaitól védett.
Manapság azonban gondolnunk kell az erőmű terroristákkal szembeni biztonságára is. Akár csak a világ szárazföldi atomerőművei, úgy az úszó atomerőmű is rendelkezni fog azokkal a biztonságtechnikai elemekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy időben felismerjék a veszélyt és riasztást adhassanak le. Továbbá fegyveres őrség is jelen lesz.
Még egy biztonsági elemet dolgoztak ki külön az úszó atomreaktor számára, ez pedig a reaktor újraindításának különleges eljárása. A reaktor fűtőanyaga 12 évre elegendő. Azt követően a helyére új reaktor kerül, a régit pedig egy különleges gyárba szállítják újbóli felhasználásra.
Oroszország úszó atomerőműveket épít a távoli vidékeinek, elsősorban az Észak hő- és villamos energia ellátására. Ugyanakkor vannak a világon más olyan országok is, ahol ugyanaz a probléma, mint nálunk: az infrastruktúra nélküli ritkán lakott területek, ahol szükség van a mobil és azon túl is a megbízható energiaforrásokra. Az Orosz Atomenergetikai Konszernnél afrikai-, délkelet-ázsiai és latin-amerikai országokból érkezett kérelmek halmozódtak fel az ilyen típusú atomerőműveket illetően. A hőtermelésre ezekben az országokban nem lesz szükség, viszont az áramon kívül friss vizet is biztosítani fog az úszó atomerőmű.
Forrás: ruvr.ru