http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/10198-dns-ben-tarolnak-a-bizalmas-adatokat#sigProId8b310afc67
Ezt pedig igény szerint ki is nyerhetnénk, miközben növekedne a biztonság.
A biztonságos adattárolás az internet globális mivolta és az eltérő jellegű kibertámadások elterjedése miatt egyre fontosabb életünkben. Egy cég most újszerű megoldást ígér, szerintük ugyanis a mesterséges DNS-láncban eltárolt infomáció jóval hatékonyabb alternatívát kínál, bár itt még bőven maradnak kérdések a kezeléssel és a kinyeréssel kapcsolatban, nem beszélve a költségekről.
A Carverr hivatalos honlapján megtalálható információk szerint itt arról van szó, hogy az általunk kiválaszttott adatokat először el kell küldenünk a startup szakembereihez, akik ezután egy szintetikus DNS-láncban tárolják el azokat, miközben mi az internetről eltávolítjuk ugyanezen információt (már amennyiben ez egyáltalán lehetséges, tekintettel a felhő-platformokra, a kiterjedt adatbázisokra és azok szabályaira, valamint a globális lehallgatási erőfeszítésekre). Ez szerintük jobb megoldás, mint az úgynevezett „cold storage walllet” technológia, amely szintén elkülönített és biztonságos adattárolást ígér, ám hamarosan akár teljesen idejétmúlttá válhat. A cég eddig a kriptovaluták tárolására fókuszált, ám a jelek szerint komoly esélyeket látnak ezen a területen.
A kulcsszó, illetve titkosítási kulcs elküldésével továbbított adatokat a cég A-, T-, C-, illetve G-bázisokban tárolná el, ezekből állna össze a szintetikus DNS-láncolat. Ezt egy fizikai konténerben helyeznék el, amelyet azután eljuttatnának az ügyfélhez, személyes tárolási célból, de lehetőségünk lenne igénybe venni a Carverr saját szolgáltatását, vagyis rájuk bízni a tárolást. Amennyiben ki szeretnénk nyerni az ily módon eltárolt adatokat, ez a cég számára nem kevesebb, mint 72 órát venne igénybe, ami rögtön felvet a sebességgel, a kényelemmel, és a praktikus felhasználással kapcsolatos kérdéseket, arról nem is beszélve, hogy jelen pillanatban kereken 1000 dollárt kell leperkálnunk a szolgáltatásért.
Nyilván itt nem a hétköznapi, gyakran használt adatok tárolását helyeznék előtérbe, de mindenképpen érdemes tudni arról, hogy immár ilyen alternatíva is létezik.
Forrás: sg.hu / carverr.com