http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/10438-20-eve-probaljak-a-google-keresojet-manipulalni#sigProIdab19fad24b
A szolgáltatás a webes cég működésének alapját jelenti és hiába változott közben a világ, a kereső jelentősége egyáltalán nem csökkent, sőt.
Pandu Nayak alelnök felel a Google menedzsmentjében a keresési eredmények minőségéért. A keresés az óriáscég számára a legfontosabb szolgáltatás, amely többek között a - fő bevételi forrást jelentő - reklámok megjelenítését is lehetővé teszi. A menedzser 12 éve van a társaságnál, előtte dolgozott többek között a NASA-nál a Remote Agent projektben, amelynél egy űrhajót ellenőrző mesterséges intelligenciát akartak kifejleszteni.
"A keresések minőségéért felelős csapathoz tartozik minden olyan dolog, amely a keresések során látható. Nagyon sok dolog változott azóta, hogy a Google létezik. Az egyik az, hogy amikor a vállalat létrejött, akkor talán még csak néhány millió weboldal létezett, ma már több százmilliárd is lehet. Régen a keresők adatbázis alapon működtek, és ezt az indexet időnként frissítették. Azok a honlapok, amelyeket a köztes időszakban hoztak létre, ebben az indexben nem szerepeltek. Ehhez képest napjainkban másodpercek alatt bekerülnek az új weboldalak a keresési indexbe."
"Egy másik fontos dolog a hozzáférési eszközök módosulása. Kezdetben az asztali számítógép volt az elsődleges hozzáférési készülék, most pedig a mobiltelefon, amely mindig ott van az emberek keze ügyében. A következő nagy lépcső a beszédfelismerés lesz, utána a jövőben pedig olyan dolgok lesznek egyre fontosabbak, mint a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás. Az alapelv viszont, miszerint a keresés elsősorban a felhasználókért van, a kezdetek óta nem változott. Amennyiben a minőségről beszélünk, akkor az azt jelenti, hogy a felhasználókra fókuszálunk és megkérdezzük magunktól, hogy amit csinálunk, az működik-e a számukra. Ez az alapvető feladatunk. Minden változást ezen mérünk." - jelentette ki Pandu Nayak.
A Google alelnöke kitért arra is, hogy az a céljuk, hogy megbízható forrásokból szállítsák a fontos információkat. Rengeteg emberük dolgozik a keresési eredmények finomításán és kiértékelésén, a különböző régiókban összesen 10 000 ember foglalkozik ezzel. Az ő számukra elérhető egy részletes 160 oldalas dokumentum, ami leírja, hogy a társaság mit ért fontos információkon. Ebbe az anyagba bárki szabadon betekinthet, ez részletesen leírja, hogy milyennek kell lennie egy jó online keresésnek.
Bár sokan azt hiszik, hogy a Google keresője erősen személyre szabott, a valóságban közel sem az. Sokkal inkább erősen helyhez kötött. Amennyiben például valaki éttermet keres, akkor nem a világ legjobb éttermét akarja megtalálni, hanem általában a hozzá legközelebb lévőt. Amennyiben a szolgáltatás nem tudja ezt az információt szállítani, akkor egy nagyon alapvető szinten csődöt mondott. Csupán a keresés nagyon kis része személyre szabott. Ez nem arra vezethető vissza, hogy nem próbálják meg személyre szabni a keresési eredményeket vagy úgy gondolják, hogy az rossz dolog lenne, hanem inkább arról, hogy a keresések gyakran olyan sok összefüggéssel rendelkeznek, hogy nem is marad lehetőség a személyre szabásra. Amennyiben az emberek nem találják meg azt, amit keresnek, akkor leegyszerűsítik a keresési fogalmakat.
"Amíg nem illegális tartalmakról van szó - mindig a helyi törvényekhez tartjuk magunkat -, addig egy adott tartalom a keresési indexben marad és azt meg lehet találni. S ez független attól, hogy egyesek miként gondolkodnak erről, emiatt egyelőre nem fogjuk követni az Apple, a Twitter és a PayPal példáját és például nem zárjuk ki a szolgáltatásainkból az összeesküvés-elméletek gyártásából üzletet csináló Alex Jonest. Ezenkívül érdemes kitérni a keresési eredményekkel kapcsolatos manipulálási kísérletekre. Ilyen próbálkozások már a kezdetek óta vannak. Az elkövetők többsége kéretlen reklámlevél-küldő, akik kereskedelmi érdekeket tartanak szem előtt. Számos ellenőrünk van, akik ezeket a kísérleteket akadályozzák meg."
"Amikor az amerikai választások befolyásolásával kapcsolatos vita elkezdődött, akkor azért voltunk jó helyzetben, mert már 20 éve a manipuláció ellen küzdöttünk. A keresési eredményeinkben orosz befolyásra utaló jeleket kerestünk és semmit sem találtunk. A manipuláció akkor válik problémává, amikor emberek megpróbálják kijátszani a rendszert és a felhasználókat téves útra vinni" - tette hozzá a menedzser.
Pandu Nayak végül hangsúlyozta, hogy a mai technológiáknak - gépi tanulás, mesterséges intelligencia - köszönhetően még sok dologra lehetőség nyílik a beszédfelismerés területén. A gépi fordításban és beszédértésben már napjainkban is nagy előrelépéseket értek el és arra számít, hogy egyre több olyan interfész lesz elérhető, amelyek lehetővé teszik a beszéddel való kommunikációt. Nemsokára lehetővé válik a gépekkel való beszélgetés, de szerinte 20 év múlva is lesznek olyan helyzetek, amikor a gépelés lesz a legtermészetesebb dolog. Éppen ezért először mindig arról kell majd megbizonyosodni, hogy a keresés működni fog-e abban az összefüggésben, amelyben használják azt.
Forrás: sg.hu / futurezone.de / static.googleusercontent.com