http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/10448-tobbszor-hasznalhato-hordozoraketat-akar-letrehozni-a-spacex-utan-egy-orosz-ceg-is#sigProId0ef2cc1811
Többször használható hordozórakétát akar létrehozni az űrrakétákkal foglalkozó S7 Space orosz vállalat - közölte szerdán Szergej Szopov, a cég vezérigazgatója orosz hírügynökségekkel.
"Együtt dolgozunk a Roszkoszmosszal a Szojuz-5 hordozórakétán. Ugyanakkor ennek a hordozónak a tervrajzai alapján el fogjuk készíteni a rakéta egy másik verzióját, amelynek az első fokozata többször használható lesz. E rakétaváltozat a Szojuz-7 fantázianevet kapta" - mondta az S7 Space vezérigazgatója.
Szopov szavai szerint az új, még egyszer felhasználható hordozófokozat első tesztrepülése már 2022-ben lehetséges. Az elképzelések szerint a rakéta felvinne magával és Föld körüli pályára állítana egy, szintén az S7 Space által létrehozandó teherűrhajót.
Amennyiben sikerülne, az S7 Space lenne a második az Elon Musk dél-afrikai származású amerikai üzletember által alapított és vezetett SpaceX amerikai űrkutatási vállalat után, amely többször használható rakétát fejleszt ki. A SpaceX-nek 2015. december 22-én először sikerült sértetlenül visszaszállítania a Földre egy Falcon-9-es hordozórakétát, amely előtte megjárta az űrt, és azóta számos sikeres próbálkozása volt már.
Forrás: MTI / s7space.ru