Deák Bill Gyula, a Lord, Kowalsky meg a Vega és a Road is színpadra lép szombaton a 33. Sitkei Rockfesztiválon - közölték az MTI-vel a szervezők.

Morgós István, a község polgármestere elmondta: ötezer látogatóra számítanak, a járművekkel érkezők számára ingyenes parkolóhelyeket biztosítanak, a 14 éven aluliak pedig idén is ingyenesen vehetnek részt a koncerteken. Hozzáfűzte: a hagyományoknak megfelelően a fesztiválon bemutatkozási lehetőséget kínálnak amatőr zenekaroknak is, így az Evilution Rock Band, a Bagatell, a Falcon Projekt és a Radar is színpadra lép.   

Balázs Fecónak, a Korál együttes vezetőjének kezdeményezésére 1986-ban tartották az első koncertet a Hercseg-hegy oldalában található sitkei kápolna megmentéséért, amelyet évről évre újabb fesztiválok követtek, melyek során időnként a koncertek mellett zenés darabokat is előadtak, köztük az István, a király rockoperát.   

A civil kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt több mint három évtized alatt megújult az 1871-ben romantikus (historizáló neogót) stílusban épült kápolna külseje és belseje, sikerült az imahely épületének támfalát is megerősíteni, és a rendezvénysorozat a hazai rockrajongók körében egyre ismertebbé és kedveltebbé vált.   

A polgármester elmondása szerint a fesztivál bevételeiből most a kálvária kápolna falainak vizesedését próbálják megállítani, a maradék összeget pedig a község kulturális és sportéletének színesítésére szánják.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 918 megtekintés

Videó: 52 643 204 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534249

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh