A régi operaházakat idéző hangulatban, a mozikra eddig nem jellemző új perspektívából élvezhetik majd a filmeket a nézők.

A koronavírus világszerte érintette a mozik működését is, a legtöbb helyen – így az Egyesült Királyságban is – bezártak egy időszakra a filmszínházak. A korlátozások enyhítése után a távolságtartásra figyelve, csökkentett nézőszámmal üzemelnek az egységek. Egy párizsi építész meglátta a kihívást a helyzetben, és megálmodta a jövő moziját.

Pierre Chican a régi operaházak kialakításából vette az ihletet egy új típusú mozi létrehozásához, ahol a nézők az egymás mellett elhelyezett székek helyett űrhajókra hasonlító, különleges páholyokban foglalhatnak helyet – vertikálisan, különböző szinteken.

Ez a dizájn, amit Oma Cinemának neveztek el, egyrészt megoldja a kötelező távolságtartást, másrészt pedig teljesen új moziélményt nyújt a nézőknek. Nem gond többé, ha egy magasabb személy ül be elénk, hiszen mindenki ugyanolyan tökéletes pozícióból láthatja a filmet. A harmadik előnye pedig, hogy mindegyik páholy külön kijárattal rendelkezik, így azt a kellemetlenséget is kiküszöbölhetik vele, amikor valakinek ki kell mennie a teremből a film közben. A külön kijáraton nyugodtan távozhat, anélkül, hogy végig kellene küzdenie magát az egész nézőtéren.

Az első vertikális mozi Párizsban nyithat meg jövőre, de a tervezők nemzetközi trendet is szeretnének teremteni vele. A költséghatékonyságra is vannak terveik, a páholyok különböző árkategóriákban érhetők majd el, más és más szolgáltatásokkal – így mindenki megtalálhatja a kedvének és pénztárcájához megfelelőt.

Az ötletgazdák arról számoltak be a METRO.co.uk-nak, hogy a legtöbb moziüzemeltető, akit eddig megkerestek, nyitott volt az épületek átalakítására, így a futurisztikusnak tűnő ötlet akár hétköznapivá is válhat és megreformálhatja a mozik világát.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 894 megtekintés

Videó: 52 647 241 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534420

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh