Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig.   

"Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a 'távolsági szorongást', vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán" - nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf találmányukról.    

Négy jelentős nemzetközi befektető támogatja a StoreDot fejlesztését: a Daimler német autógyártó, az Egyesült Királyságból a British Petroleum, a dél-koreai Samsung és a japán TDK elektronikai vállalat.     

Myersdorf 2012-ben alapította meg vállalkozását, amely korábban, az autók meghajtását biztosító akkumulátorok előtt telefonokon, drónokon és elektromos rollereken  tesztelte újfajta akkumulátorait.   

A  StoreDot újítása a könnyű, újratölthető és nagy teljesítményű lítium-ion elemek technológiáján alapul, amelynek feltalálásáért 2019-ben az amerikai John Goodenough, a brit Stanley Whittingham és a japán Akira Yoshino kémiai Nobel-díjat kapott.   

"Megpróbáltuk bemutatni, hogy ha kicserélünk néhány anyagot egy lítium-ion akkumulátorban, akkor öt perc alatt feltölthetővé válhat" - mondta a mérnök képzettségű cégvezető.   

A rendkívül gyors töltési képesség elérése érdekében többek közt szilíciumra váltották a lítium-ion elem negatív pólusán az addig alkalmazott grafitot. Már több száz prototípusukat tesztelik a különböző gyártó cégek.   

Jelenleg akkumulátoraik olcsóbban előállítható, második generációját fejlesztik, és elkezdték kidolgozni a későbbi tömeggyártáshoz szükséges eszközöket, gépeket is, hogy megpróbálják lerövidíteni a bevezetésükhöz szükséges időt.   

Az elektromos autók kevésbé környezetszennyezőek, de egyelőre sokkal drágábbak a hagyományos benzinmotoros gépjárműveknél. A 2019-ben a világon eladott autóknak csak 2,9 százaléka volt elektromos meghajtású a Nemzetközi Energia-ügynökség adatai szerint.     

Az újgenerációs akkumulátorok bevezetését késleltetheti, hogy át kell alakítani miattuk a már felállított töltőállomásokat, amely kapacitásuktól függően 1500 és 10 000 dollár közötti összeget jelenthet állomásonként. Ráadásul élettartamuk csak 3000-3500 feltöltést biztosít, és elöregedésük utánra ki kell dolgozni a lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításának rendszerét, ahogy azt a savas ólomakkumulátorok esetében is megtették.

Forrás: MTI / ynetnews.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 303 megtekintés

Videó: 52 639 302 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533801

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh