Nemzetközi összefogás keretében végeztek el egy újabb tesztet, amely ismert célpontra irányult.

A NASA-nál a bolygóvédelem került ismét a középpontba, legalábbis egy bejelentés erejéig, amelyben a nemzetközi összefogással elvégzett teszt eredményeit teszik közzé.

A hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy a mintegy 100 szakember részvételével elvégzett kísérletre még tavaly kerítettek sort, ennek eredményeit azonban csak most közölték a nagyérdeművel.

Az International Asteroid Warning Network (IAWN) és a NASA Planetary Defense Coordination Office (PDCO) közreműködésével lefolytatott munka az Apophis névre keresztelt aszteroidát szemelte ki, annak pályáját figyelte meg, mégpedig a tavaly márciusi közeli áthaladás során, amely lehetőséget nyújtott a további részletes adatok rögzítésére.

A kutatók ezen új megfigyelést elkülönítették a korábbi információktól, vagyis úgy tettek, mintha az Apophis egy teljesen új, frissen beazonosított veszélyforrás lenne, az eredmények azonban visszaigazolták a veszély minimális jellegét.

A szóban forgó aszteroida először 2004-ben került a figyelem középpontjába, akkor ugyanis azt jósolták, hogy 2029-ben végzetes becsapódásra kerülhet sor.

Ezt az elmúlt néhány évben komoly mértékben módosították, a további megfigyelések révén ugyanis kiderült, hogy 100 éven belül nem jelent majd veszélyt bolygónkra a kődarab, viszont a most elvégzett munka során az összefogás megerősítése, valamint az adatok gyors rögzítése és azok elemzése volt a fontos cél, a tulajdonképpeni „tettes” már kevésbé volt érdekes.

Mindenesetre ismét megerősítették, hogy az Apophis egyelőre nem jelent ránk veszélyt, kétségtelen tény azonban, hogy továbbra is szükség lesz a folyamatos monitorozásra.

Ebben a NASA NEOWISE-küldetése is részt vesz, amely évekkel ezelőtt egy nagy aszteroidára hívta fel a figyelmet, a jövőben pedig várhatóan további bejelentésekre kerít majd sort.

Forrás: sg.hu / NASA

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 275 megtekintés

Videó: 52 641 536 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534121

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh