http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/2711-a-britek-mar-lakason-belul-is-mobiloznak-egymassal#sigProId3e89438f92
A briteknek csaknem fele már a lakáson belül is csak mobiltelefonon vagy más elektronikus távközlési eszközzel tudatja mondandóját családtagjaival egy hétfőn ismertetett országos felmérés szerint.
A Halifax Insurance biztosítótársaság Digital Home Index nevű vizsgálata szerint - amelynek célja a brit háztartások által birtokolt digitális távközlési eszközök állományának és használati módjának felmérése volt - a körkérdésbe bevontak 45 százaléka ismerte be, hogy képes mobilon, a Facebookon vagy a Twitter üzenőportálon, sőt emailben vagy SMS-ben kommunikálni a vele egy fedél alatt tartózkodó hozzátartozóival is, ha azok éppen a másik szobában vannak.
A felmérés során kérdezett 2500 brit felnőtt 73 százaléka bevallotta azt is, hogy nehezen tudná nélkülözni akár csak egy napra mobilját, laptopját vagy MP3-as lejátszóját.
A vizsgálat szerint a britek negyede az ágyban, tíz százalékuk pedig még a fürdőszobában is rendszeresen ellenőrzi, hogy nem érkezett-e email- vagy SMS-üzenete, és kétszer annyian vannak azok, akik okos-telefonjuk eltűnését bánnák a leginkább, mint azok, akiknek eljegyzési vagy esküvői gyűrűjük elvesztése okozná a legnagyobb bánatot.
A Halifax első ilyen jellegű felmérése kimutatta azt is, hogy a britek valósággal halmozzák a digitális használati tárgyakat. A nők fejenként átlagosan 4058 font, a férfiak 4294 font (1,38 millió, illetve 1,46 millió forint) értékű technológiai eszközt birtokolnak.
A cég szakértőinek becslése szerint a "ma" világra jött brit újszülöttek mindegyike hétéves koráig átlagosan egy évet, 80 éves koráig 18 évet tölt majd képernyővel ellátott eszközök nézésével.
Forrás: MTI