http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/3646-nagy-siker-az-uj-bongeszo-amivel-kikerulheto-a-netcenzura#sigProIda6acb883ff
Néhány nap alatt már 100 ezren töltötték le a Pirate Bay által kiadott új böngészőt, ami a netcenzúra kikerülését teszi lehetővé.
A vasárnap óta letölthető PirateBrowser a Firefox, az anonimitást biztosító Tor szolgáltatás és a foxyproxy kiegészítő egybegyúrt egyvelege. Célja, hogy a segítségével azokból az országokból is elérhetők legyen minden weboldal, ahol blokkolják bizonyos honlapok elérését.
Magyarországon januártól kezdik majd el alkalmazni azt a feketelistát, amin a bíróság, illetve bizonyos kormányzati hatóságok által károsnak ítélt oldalak szerepelnek majd. A blokkolás megkerülésére több módszer is létezik, de a PirateBrowser a legegyszerűbb, legkényelmesebb.
A böngésző előnye, hogy bármelyik windowsos PC-n futtatható, ugyanis hordozható, azaz nem igényel telepítést sem, csak le kell tölteni az .exe fájlt, és elindítani a programot.
A TorrentFreak által közöltek szerint a böngésző hivatalos torrentfájlját már ötezernél is több felhasználó osztotta meg, a letöltések száma pedig elérte az óránkénti ezret. Ezzel a PirateBrowser máris jóval nagyobb siker, mint amit a Pirate Bay remélt tőle.
A böngésző itt tölthető le: Kattintson ide...
Forrás: hvg.hu
Kapcsolódó korábbi hírünk:
Internetcenzúra: Januártól jöhet az internetes feketelista