A vancouveri AptiQuant tanácsadó cég egy 16 éven felüliek számára összeállított, ingyenesen elvégezhető, online IQ tesztet tett közzé, és névtelenül összegyűjtötte 101326 kitöltő eredményét, amihez azt is rögzítették, hogy milyen webböngészőt használtak. Többek között arra szerettek volna választ kapni, hogy van-e, és ha igen, milyen összefüggés az IQ-értékékek és a résztvevők által használt böngésző típusa között.

A kapott eredmények alapján a meglehetősen régi, Internet Explorer 6 böngészőt használóknak voltak a legalacsonyabbak a szellemi képességeik, az ő átlagos IQ értékük éppen csak meghaladta a 80-at. A középmezőnyben a Firefox-, Chrome- és Safari-használók kerültek, nagyjából 110-es IQ értékkel. A legeszesebbeknek az Operával szörfözők bizonyultak, hiszen ebben a csoportban 120 feletti IQ pontok születtek.

Az elemzés érdekes része az is, hogy ezt a vizsgálatot 2006-ban is elvégezték, így össze lehetett hasonlítani, hogy hogyan alakult az idő múlásával a szellemi teljesítmény a böngészőcsoportokon belül. Ezek szerint az IE 6 és IE 7 használói a fél évtized alatt 20 IQ pontnyit butultak, míg például az Opera használói ugyanennyit okosodtak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az egyes felhasználóknak ennyit változott az IQ-ja, hanem csak azt mutatja, hogy akik még manapság is régebbi böngésző alkalmazást használnak, azoknak általában alacsonyabb az IQ-juk. Akiknek gyorsabb a felfogóképességük, gyorsabban tudnak problémákat megoldani, azok sokkal nyitottabbak az új megoldásokra, ezért a böngészők közül is azokat a legújabbak típusokat használják, amelyeknél bőven van lehetőség egyéni beállításokra és testre szabott kiegészítők alkalmazására.

Forrás: techline.hu

Természetesen beindult a MS marketinggépezete is és a hír megjelenése óta több cáfolat is megjelent: Kattintson ide...

Ettől függetlenül oldalunk megtekintéséhez továbbra is a Mozilla Firefox böngészőjét ajánljuk, azonban a fejlesztéseknek hála, már az Opera 11.51-es verziója is hiba nélkül jeleníti meg. Az Explorer alatt tapasztaltunk hibákat, de talán lekoppintják a riválisokat, és végre az is felfejlődik arra szintre.

Addig marad a szlogen: Explorer, a Kalandvágyó Férfiak Böngészője :D

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 742 megtekintés

Videó: 52 653 324 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535107

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh