A távoli bányákhoz vezető, amúgy is csak rövid ideig használható utak felolvadhatnak.

Az idei évben sem volt hiány a klímaváltozás lehetséges következményeit firtató előrejelzésekből, az Environment Canada viszont egy újabb szemponttal bővíti a listát, amely elsősorban az ország északi részén élők és az ott dolgozók mindennapjait keserítheti meg. A melegebb hőmérsékletek ugyanis megnehezítik a közlekedést, ezzel pedig veszélybe sodródik több távoli bánya ellátása is.

A Reuters hírügynökség oldalán megjelent írásban arról olvashatunk, hogy bár a helyiek és az illetékesek szerint is időben megnyílik majd az Északnyugati területek fővárosát három északi gyémántbányával összekötő jégút, a fontos utánpótlás azonban csak rövidebb ideig lesz eljuttatható a célpontba, mivel ezúttal később jött a hideg, tavasszal pedig jóval korábban megindul majd az olvadás. A tavak százai és ezrei, valamint a tundra a melegebb időszakban nem biztosít ideális körülményeket a közlekedéshez, emiatt pedig a bányák elérése is megnehezedik.

A jeges útvonal január végére valószínűleg beüzemelhető állapotban lesz, a most decemberben mért -15 Celsius-fokos átlaghőmérséklet azonban a második legmelegebbnek számít, ennek inkább -20 alatt kellene lennie ahhoz, hogy minden a megszokott ütemben haladjon - a nehezebb rakományokat pedig csak március elején szállítják le, amikor normális körülmények között a legvastagabb a jégtakaró.

A tartományi rangot a picinyke, alig 43 ezres lakosság miatt kiérdemelni nem tudó territórium kormánya már jó ideje szeretne állandó utat építtetni, hogy legalább a 400 kilométeres út déli szakaszán biztosítsák az állandó közlekedést, ezzel egyben meghosszabbítva a jégút hasznos üzemidejét, a tavaly mintegy 9 ezer kamiont kiszolgáló útvonalra azonban eddig nem jutott elég pénz. Erre a projektre mintegy 170 millió kanadai dollárt kellene költeni, bár az ötvenes években már felmerült a teljes, akkor még 600 kilométeres jégsztráda állandósítása is (nyilván egy jóval nagyobb összegért), ami ma már csak ködös álomnak számít.

Az elmúlt 68 év során ezen a területen 4,5 Celsius-fokkal emelkedett a téli hőmérséklet. A jégút megolvadása persze eltörpül a valódi veszély mellett, hiszen globális szinten mintegy 1700 gigatonna szén nyugszik az állandóan fagyott rétegekben. Ennek felolvadása óriási mennyiségű szén-dioxid és metán kibocsátását eredményezné, amely nagy valószínűséggel extrém időjárási körülményeket idézne elő, amit minden kontinensen megéreznénk.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 371 megtekintés

Videó: 52 652 161 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534964

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh