http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/14-iq-light/7440-szigoritana-a-dronhasznalatot-az-europai-legi-ipar#sigProId69098e26e6
Szigorítanák a drónhasználatot az európai légi-ipari szervezetek, amelyek egyebek mellett kötelező regisztrációt és pilótaképzést sürgetnek.
A Reuters hétfőn azt írta, a drónok egyre elterjedtebbek a mezőgazdaságban, filmiparban, olajkitermelő létesítmények és erőművek megfigyelésénél, de szabadidős céllal is egyre többet vásárolnak, utóbbi már a polgári repülést is veszélyezteti. Csak a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA) tavaly 12 hónap alatt hét esetről számolt be, amikor a leszálló repülőgépek majdnem összeütköztek egy drónnal, emiatt figyelmeztetést is kiadott a szervezet.
Jelenleg az unióban nincs összehangolt szabályozás a drónok használatáról, bár az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) már dolgozik egy szabálycsomagon. Az európai légi-ügyi szervezetek hétfőn közös közleményben tudatták: szorgalmazzák a drónok regisztrációját és a vezetők kötelező képzésének bevezetését.
A kínai DJI vezető dróngyártó cég azzal próbál védekezni a tiltott légtérben való repülés ellen, hogy az irányító szoftverbe beprogramozta a tiltott légtereket, ahova nem engedi a drónokat berepülni, de ez kikapcsolható.
Forrás: MTI