A hivatal az eddiginél sokkal szélesebb körű hackelési jogosítványokkal fog rendelkezni. A Szövetségi Nyomozó Iroda olyan lehetőségekhez jutott, amelyek segítségével szabadabban törhet be a különböző számítógépekbe, nem csupán az Amerikai Egyesült Államokban, hanem akár például Európában is.

A jövőben ugyanis az amerikai bírók olyan házkutatási parancsokat adhatnak ki, amelyeknek köszönhetően az FBI - távoli hozzáféréssel - betekinthet a gyanúsítottak PC-ibe, akkor is, ha az illető éppen nem az USA-ban tartózkodik. Mindez alapvető változás a korábbi gyakorlathoz képest, ugyanis eddig a szövetségi bírók csak olyan házkutatási engedélyeket adhattak ki, amelyek a kerületükön belül voltak érvényesek. Az új rendszer hivatalosan a múlt hét csütörtök óta van hatályban.

Ron Wyden demokrata szenátor megpróbálta többször is megakadályozni a módosítások elfogadását, de mindegyik alkalommal elbukott a republikánus szenátusi többséggel szemben. Az elképzelést bírálók attól tartanak, hogy a jövőben az ártatlan amerikai állampolgárok is célpontokká válhatnak és sérülhetnek a jogaik. Változás az is, hogy a bírók akkor is kiadhatnak házkutatási engedélyeket, ha egy gyanúsított megpróbálja bizonyos szolgáltatásokkal vagy eszközökkel elrejteni számítógépe pontos helyzetét. Az új szabályok emellett kitérnek a feltört vagy megfertőzött, akár egy botnet keretében használt, PC-k és szerverek átkutatására is.

Ron Wyden kijelentette, hogy az amerikai szövetségi büntetőeljárási szabályok közé tartozó 41-es szabály megváltoztatása az egyik legnagyobb hibája az elmúlt évek megfigyelési politikájának. A kormány ugyanis minden eddiginél nagyobb mértékben kapott jogokat arra, hogy betörhessen az állampolgárok telefonjaiba, számítógépeibe és más készülékeibe. Ez a jog pedig különösen aggályos egy olyan leendő elnök kezében, mint Donald Trump. Az amerikai igazságügyi minisztérium egyébként évek óta próbálta elérni a 41-es szabály módosítását és azzal érvelt, hogy a lépés csak eljárásjogi szempontból történik meg. A szaktárca azzal indokolta a változtatást, hogy alkalmazkodni kell a digitális korszakhoz.

Forrás: sg.hu / reuters.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 326 363 megtekintés

Videó: 51 196 917 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7328639

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh