A platformra percenként 400 videót töltenek fel, ez a mennyiség hagyományos eszközökkel egyre kevésbé ellenőrizhető.

A videomegosztó a jövőben keményebben lép fel az erőszakos és a szélsőséges felvételekkel szemben. A folyamatban előtérbe kerülnek majd a mesterséges intelligencia és az emberi segítők ezrei - mindezt Susan Wojciciki, a YouTube vezetője jelentette be. A legfontosabb változás, hogy a YouTube jövőre 10 000-re növeli a tartalmakat vizsgáló személyek számát. Azt nem lehet tudni, hogy eddig hányan foglalkoztak ezzel, csak annyit szivárgott ki, hogy több ezer emberről volt szó. Emellett az eddiginél jobban támaszkodnának a Google mesterséges intelligencia tapasztalataira.

A menedzser hangsúlyozta, hogy a gépi tanulási technológiát többek között arra használják, hogy megjelöljék az erőszakos vagy szélsőséges videókat, majd egy ember átvizsgálja azokat. E módon közel ötször annyi anyag távolítható el, mint korábban. Június óta ilyen módon 150 000 felvételt töröltek szélsőségesség miatt és e tartalmak 98 százalékát immár a mesterséges intelligenciával kiegészített öntanuló számítógépek kutatták fel. A technika alkalmazása oda vezetett, hogy a cég szerint most már az erőszakos tartalmak közel 70 százalékát a feltöltés után 8 órával, míg a közel felét 2 órán belül törölni lehet. Gépi támogatás nélkül ehhez 180 000 segítő heti 40 órája kellene.

Augusztusban ismertté vált, hogy a YouTube törlési algoritmusai az illegális videók eltávolításakor néha túl aktívan végzik a feladatukat. Így több ezer olyan anyagot is eltávolított a videomegosztó, amelyek megkönnyítették volna a nemzetközi háborús bűncselekmények felderítését. Az ok az, hogy az alkalmazott szoftver még nem tud különbséget tenni például a terroristák propaganda anyagai és a pusztításokról történt beszámolók között.

Forrás: sg.hu / youtube.googleblog.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 327 681 megtekintés

Videó: 51 197 462 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7328820

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh