Az Európai Parlament (EP) megvizsgálta az európai uniós tagállamok integrációjának eltéréseit, és állásfoglalást fogadott el, amely szerint megengedhetetlen egy úgynevezett "a la carte Európa", amelyben minden tagállam csak a közös szabályok egy részét tekinti magára kötelezőnek, valamint egy másodosztályú tagság kialakulása - közölte az uniós parlament csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az EP strasbourgi plenáris ülésén 446 szavazattal, 138 ellenszavazat és 19 tartózkodás mellett elfogadott, nem törvényerejű állásfoglalásban a képviselők szerint a tagállami integráció eltérő mértéke elfogadható, mivel egyes európai kezdeményezések elindításakor csak a rugalmasság biztosításával vihető tovább az integrációs folyamat.   

Elutasították ugyanakkor, hogy az eltérő mértékű integráció az unió jövőjére nézve lehetőséggé vagy stratégiai prioritássá váljon.   

Az uniós parlament a tagállamok eltérő formát öltő és különböző mélységig ható integrációjának céljából az uniós szerződések felülvizsgálatát javasolta.   

A felülvizsgálat során véleményük szerint erősíteni kell, hogy a "kívülmaradási" modell helyett a "részvételi" modell irányába mozduljon a jogalkotás, amelynek hiányát Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) példázza leginkább.   

A képviselők aláhúzták, hogy az integráció érdekében a tagállamoknak teljes mértékben tiszteletben kell tartaniuk az uniós alapértékeket és a jogállamiságot. E téren a tagállamok között semmilyen eltérés nem fogadható el, ugyanakkor valamiféle partnerségi formát biztosítani kell az olyan országok számára, amelyek nem akarnak vagy nem tudnak teljes mértékben megfelelni az elsődleges uniós jognak - rögzítették.   

A meglévő különbségeket az európai projekt hasznára kellene fordítani ahelyett, hogy a folyamat veszélybe sodorja az uniót - figyelmeztettek a képviselők.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 327 099 megtekintés

Videó: 51 197 264 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7328757

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh