Egy német kormánybizottság azt javasolta, hogy Németország 2038-ra zárja be valamennyi szénerőművét.

A kormány által létrehozott Szénbizottság csak javaslatot tehet, a döntést az egyes szövetségi államoknak kell meghozniuk, majd a szövetségi kormánynak. A 28 tagú bizottság a bányaipari körzetek, valamint a közüzemi cégek képviselőiből, tudósokból és környezetvédőkből áll.

Olaf Scholz német pénzügyminiszter, valamint a gazdasági tárca irányítója, Peter Altmaier egyaránt üdvözölte a javaslatot és jelezték, esetleges elfogadásával Németország teljesíthetné azt a vállalását, hogy 2030-ig 60 százalékkal csökkenti széndioxid-kibocsátását az 1990-es értéket alapul véve.

Németországban jelenleg a szénerőművek termelik az áram 38 százalékát.

A Szénbizottság javaslatának a végrehajtása rendkívül költséges lenne, hiszen nem csak a közüzemi cégeket kell kompenzálni, hanem egyebek között az ágazatban dolgozóknak is új munkahelyet kell biztosítani. A szénbányászatban leginkább érdekelt négy szövetségi államnak – Észak-Rajna-Vesztfália, Brandenburg, Szászország és Szász-Anhalt – például 40 milliárd euró támogatást kellene kapniuk a következő húsz évben.

A zöldenergiára való átállás részeként Németországban 2022-re befejeződik az atomenergia kivezetése.

A ZDF német országos köztelevízió még a Szénbizottság szombaton ismertetett javaslata előtt 1285 embert kérdezett meg a szénerőművek leállításának a tervével kapcsolatban és 73 százalékuk tartotta fontosnak, vagy nagyon fontosnak a végrehajtást. Az ellenzők aránya 18 százalék volt.

Forrás: vg.hu / MTI / dw.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 160 551 megtekintés

Videó: 52 674 170 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7537181

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh