http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/11755-szaudi-es-amerikai-szakertok-szerint-iranbol-indult-a-hetvegi-legi-tamadas#sigProIdf12f2dd41f
Szaúd-arábiai és amerikai szakértők szerint "nagyon nagy valószínűséggel" Iránból indult a hétvégi légi támadás Szaúd-Arábia olajipara ellen - adta hírül kedden a CNN amerikai hírtelevízió a vizsgálatot ismerő forrásra hivatkozva.
Az értesülés szerint egy olyan iráni támaszpontról indították a robotrepülőket, amely közel van az iraki határhoz.
A CNN nem drónokról számol be, ahogy az első hírekben szerepeltek a támadó eszközök, hanem robotrepülőkről, más néven cirkáló rakétákról.
Forrása szerint az alacsonyan repülő rakéták északról érkeztek célpontjukhoz, és semmi sem utal arra, hogy a dél felől, ráadásul Jemen - mint indítóállomás - túl nagy távolságra van a rakéták becsapódási helyeitől.
Jemen azért is merült fel, mert a támadás elkövetőiként a Szaúd-Arábiával háborúzó - és Irán támogatását élvező - jemeni húszi felkelők jelentkeztek.
A CNN forrása szerint a szakértők arra jutottak, hogy a rakéták elrepültek Irak déli része felett, majd pedig a kuvaiti légtéren áthaladva érték el szaúdi célpontjaikat.
Kuvait hétfőn bejelentette, vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy láthatóak voltak-e rakéták vagy drónok röviddel a Szúd-Arábiát ért támadás előtt.
A névtelenségbe burkolódzó tájékoztató a CNN-nel tudatta azt is, hogy amerikai fegyverrendszer-szakértők segítik szaúdi kollégáikat a sivatagi királyságban annak kiderítésében, hogy hány rakétával vagy drónnal, és milyen típusúakkal történt a támadás. A nyomozást segíti, hogy nem mindegyik talált célba, és a sivatagban a vizsgálódók egy roncsra is rábukkantak.
A szombati légitámadások két szaúdi olajterminált rongáltak meg, ami miatt kevesebb, mint felére, 5,7 millió hordóra csökkent a szaúdi napi olajkitermelés. Ez öt százaléka a világ napi olajkitermelésének.
Forrás: MTI