Nincs tervben egységes európai uniós minimálbér, miután túl nagyok a gazdasági különbségek a tagállamok között - közölte keddi európai parlamenti (EP-) meghallgatásán a munkahelyteremtésért felelős biztosnak jelölt Nicolas Schmit.

A luxemburgi szociáldemokrata politikus az EP foglalkoztatási és szociális szakbizottsága előtt leszögezte, hogy nem áll szándékában európai keretet létrehozni a minimálbérekre vonatkozóan, viszont azon fog dolgozni, hogy a minimálbér összegét fenntartható, átlátható és kiszámítható módon állapítsák meg a tagállamokban, azokban is, amelyekben még nincs erről szóló szabályozás.   

Mint mondta, a minimálbérek nem lehetnek azonosak EU-szerte, azonban bizonyos minimális kritériumszinteket kell meghatározni, figyelembe véve a helyi megélhetési költségeket, illetve folyamatosan egyeztetve a tagállamokkal és az érintett szereplőkkel.   

Az Eurostat adatai szerint a huszonnyolc tagállamból jelenleg huszonkettőben van érvényben minimálbér, amely míg Bulgáriában például 286 euró, addig Luxemburgban 2071 euró havonta.   

"A konvergencia erősítésén kell dolgoznunk. Ha jogi keretet fogadunk el a minimálbéreket illetően, annak szélesebb körű hatása lesz a fizetésekre nézve" - mondta Schmit.   

A biztosjelölt beszélt a lakhatási szegénység problémájáról is. Rámutatott, hogy noha a kérdés a tagállami hatóságok hatáskörébe tartozik, szerinte az EU pozitív szerepet játszhatna a szociális lakások építését célzó beruházások előmozdításában.   

Továbbá érintette egyebek mellett a gyermekszegénység és a különböző társadalmi csoportok munkaerőpiaci integrációjának kérdését is.   

"Tisztességes Európára, fenntartható gazdaságra van szükség, amelyben központi helyet kapnak a szociális jogok" - jelentette ki.   

A szakbizottsági koordinátorok 24 órán belül értékelik a meghallgatást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 946 megtekintés

Videó: 52 647 820 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534446

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh