Pótlólagosan két Szojuz-MSz űrhajót fog megépíteni a Roszkoszmosz, az űrhajósok Nemzetközi Űrállomásra szállításakor pedig az orosz keret rovására biztosítanak majd helyet az amerikaiaknak, mert az Egyesült Államok még nem készült el saját új űrhajóival - mondta Dmitrij Rogozin, az orosz állami űripari vállalat igazgatója újságíróknak csütörtökön Moszkvában.

"Utasítást adtam arra, hogy a Roszkoszmosz különítsen el eszközöket két űrhajó pótlólagos létrehozására. Gyárunk (a Szergej Koroljov nevét viselő Energia Rakéta- és Űripari Vállalat) kapacitása rendes esetben évi négy űrhajó, de ötöt is el lehet készíteni benne. Van erre lehetőség és élni fogunk vele. A szövetségi űrkutatási program szerinti terveinken felül két új űrhajót rendelünk meg pótlólagosan" - mondta Rogozin.    

Tájékoztatása szerint az elsőt 2021-re építik meg űrturisták utaztatására, a másodikat pedig a Nemzetközi Űrállomás nemzetközi személyzetének szállításához fogják majd felhasználni. Rogozin kijelentette, hogy a Roszkoszmosz segít majd az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA asztronautáinak feljuttatásában az űrállomásra, aminek érdekében az orosz legénységek 2020-ban és 2021-ben "összehúzzák" majd magukat. Emiatt csökkentik a Nemzetközi Űrállomáson elvégzendő kísérletek számát is.   

Rogozin elmondta, hogy ezt Jim Bridenstine, a NASA igazgatója kérte tőle, mert indoklása szerint több időre van szükség ahhoz, hogy ellenőrizzék az új amerikai űrhajók baleseti rendszerének minden elemét.    

Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a Nemzetközi Űrállomásra tartó legközelebbi Szojuz űrhajón a NASA kérésére amerikai űrhajós veszi majd át a japán Hoside Akihiko helyét. Korábbi közlések szerint 2020-ra két orosz űrhajót terveztek felbocsátani az űrállomásra - a Szojuz MSz-16-ost és a Szojuz Msz-17-est. Utóbbi személyzete, 20 év óta először, kizárólag orosz kozmonautákból állt volna.   

A Roszkoszmosz sajtószolgálata korábban a TASZSZ orosz hírügynökséggel azt közölte, hogy az amerikai Space Adventures céggel közösen 2021-re tervezett űrturista-repülés részvevőinek listája még nem állt össze.    

A Valentyin Glusko nevét viselő Energomas Tudományos Termelési Egyesülés csütörtökön egyébként közölte, hogy szerződéses kötelezettségének megfelelően három RD-180-as típusú rakétahajtóművet küldött az Egyesült Államokba. Oroszország az ellene bevezetett amerikai szankciók ellenére szállíthat ilyen hajtóműveket a United Launch Alliance vállalat Atlas-V rakétái számára. Egy másik amerikai cég, az Orbital ATK RD-181-eseket kap az Antares rakétái számára, amelyek Cygnus típusú teherűrhajókat repítenek a Nemzetközi űrállomásra.   

Tavaly az amerikai megrendelők 11, idén júniusban pedig újabb három darab RD-180-as hajtóművet vehettek át az Energomas szerint.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 411 megtekintés

Videó: 52 653 808 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535142

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh