Elutasított a berlini közigazgatási bíróság csütörtökön egy keresetet, amelyet a Greenpeace nemzetközi környezetvédő civil szervezet és német ökogazdálkodók nyújtottak be a német szövetségi kormány klímapolitikája ellen.

A felperesek azt akarták elérni, hogy a bíróság kötelezze éghajlatvédelmi politikája megváltoztatására a kormányt, mert nem éri el a 2020-ra kitűzött szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési célját. Álláspontjuk szerint azért is irányváltásra kell kötelezni a kormányt, mert elhibázott politikája veszélyezteti alapvető jogaik gyakorlásában a Greenpeace-hez csatlakozott ökogazdálkodókat, akiket egyre nehezebb helyzetbe szorít az éghajlat változása.   

A bíróság elsősorban azzal indokolta a kereset elutasítását, hogy a 2020-as célt nem törvényben rögzítették, hanem egy úgynevezett klímavédelmi tervben, amely nem jogi, hanem politikai természetű kötelezettségvállalást jelent, ezért betartását nem lehet bírósági úton számon kérni. Azt is hangsúlyozták, hogy a várhatóan nagyjából 20 százalékos eltérés a céltól nem kellően jelentős annak kimondásához, hogy a kormány politikája teljességgel alkalmatlan a terv megvalósításához.   

A 2007-ben elkészített terv szerint Németország 2020-ra 40 százalékkal csökkenti az éghajlatváltozást fokozó gázok szén-dioxidban számolt kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A kormány előrejelzése szerint ez nem sikerül, a kibocsátáscsökkentés mértéke 40 százalék helyett 32 százalék körül alakulhat.    

A kormány az idén szeptemberben új klímavédelmi tervet fogadott el, a tervezett intézkedések a 2016-ban megkötött párizsi klímavédelmi egyezmény végrehajtását szolgálják. A nemzetközi egyezmény alapján Németországnak 2030-ra 55 százalékkal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 646 megtekintés

Videó: 52 655 503 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535230

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh