Az akadálymentes mosdó már készen van, az új lift építése pedig nyár végéig fejeződik be a komlói könyvtárban. Az INTERREG-pályázatból finanszírozott fejlesztés a sokadik beruházás az épületben.

Mozgalmas időszakot jelentenek az elmúlt évek a komlói József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény életében. A város egyik legfontosabb kulturális intézményében szinte egymást érik a felújítási-bővítési projektek. A sikeres pályázatoknak köszönhetően korszerűsítettek több múzeumi termet, teljesen átépítették a gyerekkönyvtárat és akadálymentes bejárat is készült.

A legújabb projekt az épület belsejének akadálymentesítését célozza és a legfontosabb eleme a lift beépítése. A nyolc személyes, kerekes székkel is használható berendezés szerelésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek, a tervek szerint az utómunkákkal együtt a nyár végéig lesznek meg teljesen. Elkészült viszont már a könyvtár akadálymentes mosdója és egy rendezvényterem teljes felújítása is.

„A projekt költségeinek több mint kétharmadát, 16 millió forintot egy európai uniós finanszírozású, INTERREG-pályázat révén tudtuk lehívni, de ehhez a városnak még milliós nagyságrendű önerőt kell hozzátennie. Ezzel a módszerrel, vagyis az elérhető külső források lehető leghatékonyabb kihasználásával már több önkormányzati ingatlant sikerült teljesen renoválni. A tudatos fejlesztésnek köszönhetően a könyvtár és múzeum eredetileg egészen más célokat szolgáló épülete pedig valódi, 21. századi kulturális központtá alakult” – értékelt Polics József polgármester.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 955 megtekintés

Videó: 52 651 274 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534821

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh