Az átfogó atomcsendszerződés (CTBT) ratifikálására szólította fel az ezt eddig elmulasztó nyolc, nukleáris technológiával rendelkező országot kedden az orosz külügyminisztérium, közülük is elsősorban az Egyesült Államokat, amely a tárca szerint a nukleáris kísérletek felújítására készülhet.

A moszkvai diplomáciai tárca a CTBT orosz ratifikálásának 20. évfordulója alkalmából kiadott állásfoglalásában kifogásolta, hogy az ENSZ Közgyűlése által 1996-ban elfogadott, és 184 ország által aláírt szerződés még mindig nem lépett hatályba. 168 állam, köztük három nukleáris hatalom - Franciaország, Oroszország és Nagy-Britannia - már ratifikálta, ám a hatályba lépéséhez ezt mind a 44 nukleáris technológiával rendelkező országnak meg kellene tennie. Közülük az Egyesült Államok, Kína, India, Pakisztán, Irán, Izrael, Egyiptom és Észak-Korea még nem tette meg.    

"A nukleáris fegyverek elterjedése megakadályozásának és ellenőrzésének rendszerét komoly kihívások érik. Mindent el kell követni a negatív tendenciák meghaladása érdekében" - áll a dokumentumban.   

"Oroszország felszólítja az említett nyolc államot, mindenekelőtt az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja felül álláspontját, és adjon szabad jelzést annak, hogy ez a globális biztonság szempontjából rendkívül fontos megállapodás teljes értékű, működő nemzetközi jogi eszközzé váljon" - írták az orosz külügyi állásfoglalás szerzői, rámutatva, hogy a szerződés gátja lehetne a nukleáris fegyverek elterjedésének és tökéletesítésének.     

A "legdestruktívabb magatartással" Moszkva Washington vádolta, amely hivatalosan bejelentette, hogy nem szándékozik ratifikálni a CTBT-t, és "előkészíti a talajt" a nukleáris kísérletek lehetséges felújítása számára.   

A moszkvai külügyminisztérium az orosz külpolitika egyik prioritásaként nevezte meg a CTBT hatályba léptetését, amelynek rendelkezéseihez szerinte Moszkva - amely 1992-ben egyoldalú moratóriumot jelentett be a nukleáris fegyverkísérletekre - a kezdetektől tartja magát. Az állásfoglalás szerint Oroszország aktívan közreműködik a szerződést előkészítő szervezet munkájában, egyebek között a CTBT ellenőrzési mechanizmusának kiépítésében.    

Oroszország területén a nemzetközi ellenőrző rendszer második legnagyobb nemzeti szegmense jön létre, a 32 ellenőrző állomásból 28-at már üzembe helyeztek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 079 megtekintés

Videó: 52 644 154 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534282

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh