http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/13173-tobb-szaz-ember-csontjait-is-rejto-kozepkori-sekrestyet-tartak-fel-a-westminsteri-apatsagban#sigProIde2ddc8be9b
Több száz ember csontjait is rejtő középkori sekrestyét tárták fel a westminsteri apátságban.
A terem alapjait és a benne rejlő csontokat az apátság eddigi legnagyobb régészeti projektje során találták meg - írja online kiadásában a The Guardian.
A sekrestyét az 1250-es években építtette III. Henrik (1207-1272) király a Hitvalló Eduárd (1005-1066) király által emeltetett apátság felújításakor. Ez az a szoba, ahol a 13. századi szerzetesek a misékhez szükséges ruhaneműket, eszközöket és szent tárgyakat tartották. Ezt megelőzően a szerzetesek temetkezési helyeként használták a területet.
Később a sekrestyéből lakhelyet alakítottak ki, 1740-ben azonban, miután veszélyes állapotba került, lerombolták. Az építmény alapjait először 1869-ben egy Sir George Gilbert Scott ünnepelt építész által vezetett projekt során bontották ki.
Január óta a Pre-Construct Archaeology régészeti csapat vezeti a munkálatokat a westminsteri apátságban, a projektet azonban három hónapra megakasztotta a koronavírus-járvány.
Az apátságot felügyelő hatóságok az épület oldalán egy új fogadótermet akarnak kialakítani. Itt zajlana a jegyértékesítés és itt kapnának helyet a biztonsági létesítmények. A látogatók ezáltal a nagy nyugati kapun léphetnek be a székesegyházba, amelyet egykor a közemberek nem, csak az uralkodók és a királyi menyasszonyok használhattak.
Több jó állapotban megmaradt ereklyét is feltártak az ásatások során, például egy szenteltvíztartót vagy medencét, melyet valószínűleg Hitvalló Eduárd templomában a szerzetesek kezük megmosására használtak belépéskor.
Találtak egy ólomcsövet is, mely valószínűleg vízzel látta el az épületet, korát a 13. századra teszik.
Előkerültek a középkori festett vakolat töredékei is, melyek alapján valószínűsíthető, hogy a sekrestye falait egykor kézzel festett piros, fehér és fekete virágok díszítették. Számos 18. százai háztartási tárgy, például porcelán étkészletek, éjjeliedények, üveg ivópoharak, valamint fésűk és kefék maradványát is megtalálták.
Mivel a 13. században, majd a 18. században is temetkezési helyként használták a területet, több száz személyhez köthető emberi maradvány került a felszínre.
Forrás: MTI
Fotók: The Guardian