Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - jelentette be csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.

A hozzávetőleg kétezer oldalas megállapodás teljes szövegét várhatóan a következő napokban teszik közzé. A Downing Street csütörtöki tájékoztatása szerint az átfogó egyezményen belül vám-, illeték- és kvótamentességre épülő szabadkereskedelmi megállapodás is létrejött.   

Boris Johnson miniszterelnök szóvivője hangsúlyozta: ez az első ilyen jellegű szabadkereskedelmi szerződés, amelyet EU külső országgal kötött, és mindkét fél számára ez az eddigi legnagyobb értékű kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás.   

Az illetékes felidézte, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmének értéke tavaly 668 milliárd font (267 ezer milliárd forint) volt.   

A szóvivő kiemelte azt is, hogy jövő péntektől - a brit EU-tagság januári megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejárta után - az Egyesült Királyság beszünteti az emberek szabad mozgását biztosító uniós szabadságjog érvényesítését, és mindenkire egyformán érvényes, pontozásos elbírálási rendszerre épülő bevándorlási szabályozást léptet életbe.   

A jövő héttől életbe lépő új brit bevándorlási szabályok alapján azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az Egyesült Királyságban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk a brit hatóságokhoz; ennek benyújtási határideje 2021. június 30.   

Boris Johnson brit miniszterelnök a megállapodás létrejöttének bejelentése után tartott csütörtök esti sajtótájékoztatóján külön kitért az Egyesült Királyságban élő EU-állampolgárokra.   

Úgy fogalmazott: jóllehet az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból, kulturálisan, érzelmileg, történelmileg, stratégiailag és földrajzi értelemben változatlanul Európához kötődik, nem utolsósorban annak a négymillió EU-állampolgárnak is köszönhetően, akik az Egyesült Királyságban élnek, már benyújtották a letelepedett státusra szóló kérvényüket és hatalmas mértékű hozzájárulást nyújtanak az ország életéhez.   

A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszert alkalmazva bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.   

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó - vagyis éppen egy hét múlva lejáró - átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.   

A korábbi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyt, valamint arról, hogy ha megállapodás születik, betartatására és az esetleges szerződésszegések szankcionálására milyen jogi eszközök használhatók.   

Boris Johnson még a legutóbbi napokban is rendszeresen úgy nyilatkozott, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége a megállapodás elmaradásának, mint annak, hogy sikerül egyezségre jutni a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.   

A brit miniszterelnök korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, azzal az érvvel, hogy annál későbbi időpontban nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére.   

E több mint két hónapja lejárt határidő után is azonban több tárgyalási fordulót tartott a brit és az uniós küldöttség Londonban és Brüsszelben. Emellett a brit kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is többször tartott személyes egyeztetéseket telefonon és személyesen.   

A tárgyalóküldöttségek környezetéből már csütörtökre virradó éjjel olyan hírek érkeztek, hogy a nap folyamán nagy valószínűséggel sikerül az utolsó akadályokat is elhárítani a megállapodás elől.   

Az egyezmény elmaradása azt jelentette volna, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme január 1-től, vagyis jövő péntektől a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járt volna a kereskedelmi forgalomban.   

Az áttörés nem kis részben a halászati vitában elért kompromisszum eredménye.   

A Downing Streeten tartott csütörtök esti sajtóértekezletén Boris Johnson elmondta: a megállapodás alapján az Egyesült Királyságra jutó részarány a brit területi vizeken kifogható halmennyiségből a jelenlegi hozzávetőleg 50 százalékról öt és fél év alatt kétharmadhoz közeli szintre emelkedik, utána pedig a tudományos, környezetvédelmi és állománymegőrzési meggondolásokon túl megszűnnek az elvi mennyiségi korlátok.   

A vitarendezési és jogalkotási mechanizmus ügyében a londoni tájékoztatás szerint sikerült érvényt szerezni annak a brit célkitűzésnek, hogy az Európai Unió bíróságának ne legyen ügydöntő hatásköre a brit törvényhozási folyamatra.   

A megállapodást a brit parlamentnek és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.   

A brit kormány csütörtök este bejelentette, hogy a londoni alsóház december 30-án soron kívüli ülésen vitatja meg az Európai Unióval elért egyezményt és szavaz is róla.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 119 335 megtekintés

Videó: 52 640 721 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534020

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh