A Bayer az amerikai Monsanto három évvel ezelőtti, 63 milliárd dolláros felvásárlásával megörökölt növényvédő szernek tulajdonított, de tudományosan máig nem igazolt rákkeltő hatás körüli kártérítési perek állására hivatkozva átgondolja a Roundup gyomirtó jövőjét.

A német vegyipari óriás a többi glifozát hatóanyagú gyomirtójának forgalmazását is korlátozhatja.

A bejelentés közvetlen kiváltó oka az a szerdai San Franciscó-i bírósági döntés, amely lesöpörte az asztalról a németek által kidolgozott, kétmilliárd dolláros kárrendezési javaslatot, amellyel az ezután fellépő panaszosokat kompenzálták volna. A Bayer azt is bejelentette, hogy újraértékeli a Roundup miatt ellene Kaliforniában folyó, 30 ezer kárigényt felölelő pertömeg anyagi vonzatait.

A vérrák kialakulása és a Roundup közötti összefüggést Kaliforniában három esetben látta igazoltnak a bíróság, fejenként több tízmillió dollárt megítélve a felpereseknek. A Bayer hiába hangsúlyozta, hogy az évtizedek óta biztonságosan alkalmazott Roundup rákkeltő hatása nem bizonyítható, ezt eddig csak Kaliforniában nem vették figyelembe.

A Bayer a felelősségét nem ismeri el ugyan, ennek ellenére szeretne pontot tenni a számára rendkívül kínos ügy végére.

Tavaly júniusig 125 ezer rákos beteg jelentkezett nála, illetve a bíróságokon kártérítésért, számukra akkor a Bayer 9,6 milliárd dollár kifizetéséről gondoskodott, de harmincezren nem éltek a peren kívüli megegyezés lehetőségével, és nem vonták vissza a keresetüket.

A Bayer a Roundup forgalmazásával nem hagyott fel, így még 10-15 éven át újabb és újabb kárigényekkel szembesülhet, mivel általában ennyi idő telik el a gyomirtó használata és a rák kialakulása között. A cég a háztartási célú használat leállítását tervezi, a nagyüzemi megrendelőit viszont továbbra is kiszolgálná a szerrel. Werner Baumann vezérigazgató tegnapi online tájékoztatóján elmondta, hogy továbbra is nyitottak az észszerű keretek közötti kárrendezésre, de a kétmilliárd dolláros keretet nem növelik. A kedvezőtlen hírekre 4,5 százalékkal esett a Bayer árfolyama.

Forrás: vg.hu / reuters.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 753 megtekintés

Videó: 52 643 762 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534272

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh